Index Vakbarát Hírportál

Transzneműek számára nyílt Korán-iskola Bangladesben

2020. november 6., péntek 15:08

Korán-iskola (medresze) nyílt Bangladesben transzneműeknek, a szervezők a hátrányos megkülönböztetés sújtotta kisebbség beilleszkedését szeretnék elősegíteni – írja az MTI.

A körülbelül 150 tanuló befogadására alkalmas iskola megnyitóján mintegy 50 transznemű jelent meg, az ünnepségen a Koránból olvastak fel.

Többen örömüket fejezték ki az esemény alkalmából és azt mondták, hogy úgy érzik, végre elismerték őket. Panaszokról is érkezett ugyanakkor beszámoló. „Muszlimok vagyunk, de nem mehetünk a mecsetbe” – közölte egyikük, hozzátéve, hogy másokkal sem tudnak találkozni.

Abdulrahmán Azad, a kezdeményezés mögött álló egyik vallástudós elmondta, hogy a Dakka külvárosában megnyílt iskola az első ilyen jellegű tanintézmény a transzneműek, hindusztáni nyelven hidzsrák számára, akiknek nehézségeiért a társadalmat és az államot jelölte meg felelősnek.

Véget akarunk vetni a diszkriminációnak. Allah senkit nem különböztet meg hátrányosan, nekik is ugyanolyan jogokat kell kapniuk, mint más embereknek

– jelentette ki.

Becslések szerint a csaknem 168 milliós Bangladesben körülbelül másfél millió transznemű élhet.

Vazed Haszina miniszterelnök kormánya 2013-ban fogadta el jogilag a harmadik nem létezését, ám egy, a gyarmati időkből fennmaradt – ritkán alkalmazott – törvény még mindig hat hónap börtönbüntetéssel sújtja az azonos neműek közti szexuális kapcsolatot.

A térségben a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat és transzszexuálisokat még mindig gyakran éri hátrányos megkülönböztetés, elsősorban a szélsőséges iszlamisták részéről.

(Borítókép: A transzneműeknek nyílt Korán-iskola Bangladesben 2020. november 6-án. Fotó: Munir Uz Zaman / AFP)

Rovatok