Index Vakbarát Hírportál

Vészhelyzetet hirdettek Lettországban

2020. november 6., péntek 21:02

Négyhetes országos veszélyhelyzetet hirdetett a lett kormány a gyorsuló koronavírus-járvány megfékezésére – tájékoztatott az MTI. A november 9-től december 6-ig tartó rendkívüli állapotról Krišjānis Kariņš kormányfő kabinetjének és a válságkezelő tanácsnak az együttes ülésén döntöttek.

A döntés értelmében minden nyilvános rendezvény, így a szabadtéri gyűlések, demonstrációk és az ülősztrájkok is tilosak. Emellett legfeljebb tíz ember, illetve két háztartás tagjai vehetnek részt a magáneseményeken. Ezenfelül felfüggesztettek minden sporteseményt, kivéve a nemzetközi rendezvényeket, melyeket megrendeznek, de zárt kapusak lesznek. Az üzletek sem maradtak ki a vészhelyzeti intézkedésekből, így hétvégén vagy ünnepnapokon a bevásárlóközpontokban csak az élelmiszer-, illetve más nélkülözhetetlen árukat értékesítő boltok tarthatnak nyitva.

A veszélyhelyzetre vonatkozó kormánydöntést még a balti állam parlamentjének is jóvá kell hagynia, amiről várhatóan a hétvégén szavaznak. Nem ismeretlen a veszélyhelyzet az országban, hiszen márciusban, a járvány első hullámában már rendeltek el ilyet. 

Rovatok