Index Vakbarát Hírportál

Lazítottak a jogrenden az Emirátusokban

2020. november 8., vasárnap 17:46

Lazítanak a szigorú, a saría törvényen alapuló muszlim rendszabályokon az Egyesült Arab Emírségekben – írja az MTI. 

A távirati iroda jelentése szerint a szombaton bejelentett átfogó szabályváltozások eredményeként a jövőben együtt lakhatnak azok a párok is, akik nem kötöttek házasságot, továbbá lazítanak az alkoholfogyasztás szigorú előírásain.

Más tekintetben viszont szigorítottak a törvényeken, mivel az eddigi megengedőbb szabályozás helyett az emberölésekhez hasonlatosan bírálják majd el a „becsületgyilkosságokat”.


A WAM helyi állami hírügynökség közlése szerint a szabadságjogok kiterjesztése beleillik az Egyesült Arab Emírségek változó arculatába, amelyben igyekeznek hangsúlyozni, hogy az ország az iszlám jogrendjével együtt nyitott a nyugati turisták és a befektetők előtt.

   

A mindennapi életet szabályozó szigor enyhítését nem sokkal az után jelentették be, hogy az Egyesült Arab Emírségek amerikai közvetítéssel történelmi megállapodást kötött Izraellel a kapcsolatok rendezéséről. Megfigyelők szerint a megállapodás egyik  következménye, hogy izraeli turisták és befektetések érkezhetnek az Egyesült Arab Emírségekbe.

   

Az új szabályozás értelmében az Egyesült Arab Emírségekben élő külföldi állampolgárok esetében – akikből nagyjából kilenc jut minden honos állampolgárra – a házasságkötésre, a válásra és az öröklési ügyekre már nem a saría (az iszlám jogrend) előírásait alkalmazzák.

   

Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városa, Dubaj nagy erőkkel készül a világkiállítás megrendezésére, amelyre 25 millió látogatót várnak, és amelytől a kereskedelmi kapcsolatok további élénkülését remélik. A rendezvényt eredetileg 2020 októberében tartották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották.

Rovatok