Index Vakbarát Hírportál

Csökkent a fertőzöttek aránya Szlovákiában az országos tesztelés után

2020. november 9., hétfő 16:39

Sajtótájékoztatón ismertette a két hétvége alatt megtartott, rohamtempóban tető alá hozott országos tesztelés eredményeit a szlovák kormány.

Szlovákia legösszetettebb és legnagyobb logisztikai műveletén vagyunk túl, amelyet rendkívül rövid idő alatt kellett előkészíteni

– mondta Igor Matovič szlovák kormányfő a hétfő délutáni sajtótájékoztatón, ahol az országos tesztelés második körének eredményeiről számolt be.

Elhangzott, hogy a zöld (tehát a második körre nem kötelezett) járásokban is nagy volt az érdeklődés a tesztelés iránt, amelyet az a tény is magyarázhat, hogy érvényes negatív teszt nélkül lényegében az utcára sem lehet kimenni.

A védelmi miniszter elmondta, hogy a második hétvégén összesen 2 044 855 személyt teszteltek le a hétvégén antigéntesztekkel, közülük 13 509 bizonyult pozitívnak, így a fertőzöttek aránya 0,66 százalék volt. Jelentős többségüket, több mint 1,8 millió embert az önkormányzatoknál létrehozott mintavételi központokban teszteltek le, a fennmaradó kétszázezer lakost cégeknél, szociális otthonokban és kórházakban.

A hadsereg a logisztikai támogatás során a 45 járásban zajló művelet során 1336 járművel 252 tonnányi egészségügyi eszközt és tartozékot szállított szerte az országban. Jaroslav Naď védelmi miniszter összehasonlította az első és második kör adatait az érintett 45 járásban, és felhívta a figyelmet, hogy míg bő nyolcvanezerrel több embert teszteltek le, a fertőzöttek aránya az első kör 1,47 százalékáról 0,62 százalékra mérséklődött.

Matovič szerint az eredmények magukért beszélnek. A 45 járásban a felére csökkent az azonosított fertőzöttek száma.

Közösen több ezer emberéletet mentettünk meg és az országos teszteléssel a legfertőzőbb embereket sikerült azonosítani és karanténba helyezni, amivel sikerült gyengíteni a járványt

– tette hozzá a miniszterelnök.

Rovatok