Index Vakbarát Hírportál

Nyolc embert állítanak bíróság elé a 2016-os nizzai merénylet miatt

2020. november 10., kedd 18:42

Hét férfinak és egy nőnek kell a vizsgálóbírók döntése alapján a párizsi esküdtszék elé állnia a 86 halálos áldozattal járó 2016-os nizzai gázolásos merénylet miatt – jelentették be kedden francia igazságügyi források.

A négy terrorelhárítási vizsgálóbíró – írja az MTI – a három fővádlottat (Mohamed Ghraieb, Chokri Chafroud és Ramzi Arefa) azzal gyanúsítja, hogy tudtak a készülő merényletről.

A három tunéziait az ügyészség terrorista összeesküvéssel akarta meggyanúsítani, de a vizsgálóbírók arra hivatkozva ejtették ezt a vádpontot, hogy a gyanúsítottaknak nem volt pontos tudomásuk a merényletterv részleteiről, és azt sem tudták, hogy azt mikor akarta az elkövető végrehajtani. További öt embert – egy tunéziait és négy albánt – azzal vádolnak, hogy tőlük vette a támadáshoz használt fegyvereket az egyik fővádlott.

A gyanúsítottak közül négyen vannak előzetes letartóztatásban, ketten rendőri felügyelet alatt állnak, ketten pedig még szökésben vannak, és elfogatóparancs van érvényben ellenük.

A pert a források szerint legkorábban 2022-ben rendezhetik meg, a felperesek között 856 ember és szervezet szerepel.  

A nizzai merényletet 2016. július 14-én este hajtották végre, miközben a tengerparti sétányon körülbelül 30 ezren nézték a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot. A tunéziai származású 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel teherautóval belehajtott a tömegbe, és megpróbált minél több embert halálra gázolni.

A 86 emberéletet követelő merényletet – amelyben 206-an sérültek meg – az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára. Az elkövetővel a helyszínen végeztek.

Rovatok