Index Vakbarát Hírportál

Románia: nem lesz népszavazás decemberben

2020. november 11., szerda 17:34

Nem lehet már a december 6-ra kiírt parlamenti választásokkal egy időben népszavazást is tartani Romániában a büntetett előéletűek megválaszthatóságát korlátozó alkotmánymódosítási kezdeményezésről, miután az erről dönteni hivatott szenátusi ülés létszámhiány miatt határozatképtelennek bizonyult – jelentette az MTI bukaresti tudósítója. Romániában kétharmados parlamenti többség, valamint érvényes és eredményes népszavazás is szükséges az alkotmány módosításához. Az utóbbi évek korrupcióellenes tüntetéseiből kinőtt, Bűnözők nélküli közéletet elnevezésű mozgalom polgári kezdeményezésként terjesztette a parlament elé alkotmánymódosító törvényjavaslatát, amelyhez csaknem egymillió aláírást gyűjtött.

A tervezetet júliusban a képviselőház ellenszavazat nélkül elfogadta, a népszavazás kiírása így most már azon múlik, hogy megkapja-e a tervezet a szenátorok kétharmadának voksát. A rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség által támogatott alkotmánymódosítás ügye ma a politikai árukapcsolásnak esett áldozatul. A kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt ugyanis azért bojkottálta a szenátus ülését, mert a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki Szociáldemokrata Párt a választások elhalasztásának ügyét is napirendre tűzte.

Rovatok