Index Vakbarát Hírportál

Szigorították a korlátozásokat Olaszországban

2020. november 12., csütörtök 21:12

Tovább szigorítják a járványügyi korlátozásokat az olaszországi Friuli Venezia Giulia, Veneto és Emilia Romagna tartományok területén november 14. és december 3. között – jelentették be a helyi kormányzók csütörtökön.

A szombattól életbe lépő szigorítások két hétig tartanak a Magyarországhoz legközelebb eső három, egymással szomszédos tartomány területén.

Friuli Venezia Giulia, Veneto és Emilia Romagna eddig sárga színű, vagyis alacsony veszélyességi fokozatú térségnek számított, a besorolás módosításával úgynevezett sárga plusz kategóriát kapnak. A döntést az egészségügyi minisztérium hozta meg a tartományi vezetőkkel közösen.

Nem zárják le a tartományok határát, tehát továbbra is szabad lesz a belépés a területükre, és a régiókon belül is engedélyezett marad a mozgás.

Hét közben nem állítják le a kereskedelmet, de szigorításnak számít, hogy vasárnap a kereskedelmi központokon túl az összes üzletet bezárják, kivéve az élelmiszer- és az alapvető cikkeket árusító boltokat. Hét közben az üzletek csak egyesével fogadhatják a vásárlókat. A hatvanöt évnél idősebb vásárlók számára a hivatalos nyitvatartás utáni első két órát biztosítják.

A vendéglátóhelyek kizárólag délután három és hat óra között tarthatnak nyitva, és csak az ülve fogyasztás engedélyezett. A városok központi, látogatottabb utcáit lezárják, még a sétálás is tilos. A szabadtéri sportolás a peremkerületek nagyobb parkjaiban engedélyezett. Az általános iskolások továbbra is tanteremben tanulhatnak, de felfüggesztik a testnevelés, valamint az ének-zene órákat.

Mindent meg kell tennünk, hogy ne kerüljünk vörös zónába, ezért jobb most kis áldozatot hozni

– jelentette ki Luca Zaia venetói kormányzó.

Olaszország területét november 6-tól különböző színű térségekre osztották fel a járványhelyzet súlyosságától függően. Vörös, vagyis kiemelten járványveszélyes területnek számít Lombardia, Piemont, Valle d’Aosta, Alto Adige, Calabria tartomány és Bolzano térsége. A közepes, narancssárga osztályba Liguria, Abruzzo, Umbria, Toscana, Basilicata, Puglia, Szicília tartozik. Sárga plusz besorolást kapott Friuli Venezia Giulia, Veneto és Emilia Romagna. Az ország többi része sárgának számít, zöld terület jelenleg nincs, mivel egyik régió sem mentes a járványtól.

A fokozatosan bevezetett korlátozásoknak köszönhetően a járványgörbe stabilizálódott, napi valamivel több mint 30 ezer új beteggel. Ennek ellenére a kórházak terheltsége kritikus szintet ért el, és magasnak számít a halottak napi száma is, amely szerdán elérte a 623-t. Ez az adat legutóbb április elején volt ennyire magas.


   

Rovatok