Index Vakbarát Hírportál

Törökországban betiltották a köztéri dohányzást

2020. november 12., csütörtök 12:14

Betiltották a dohányzást Törökország forgalmasabb közterületein a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében – írta a távirati iroda a Hürriyet török kormánypárti napilap értesülésére hivatkozva. A török belügyminisztérium azt várja a rendelkezéstől, hogy az emberek helyesen fogják használni a maszkot, amelynek a viselése lakóhelyen kívül mindenhol kötelező a kis-ázsiai országban.

Bár a járványgörbe Törökországban is felfelé ível, a kormányzat az őszi hullám során eddig nem vezetett be olyan szigorú korlátozásokat, mint az európai országok. Szeptember elejéhez képest a hivatalos adatok nagyjából kétszeres fertőzöttségi értékeket mutatnak. A diagnosztizált betegek száma az utóbbi egy hétben naponta 2300 és 2700, a haláleseteké pedig 80 és 90 között alakult.

A héten több tartományban korlátozták a 65 évnél idősebbek mozgását, akik már csak 10 és 16 óra között mozdulhatnak ki az otthonukból. A szigorítás főként a legnépesebb városokat, így Isztambult, Ankarát, Izmirt, Bursát és Konyát érinti. A török vezetés a múlt héten arról is határozott, hogy este 10 órakor az összes nyilvános helynek be kell zárnia, beleértve az éttermeket, a kávézókat, a mozikat, illetve a fodrászatokat is. 
   

Rovatok