Index Vakbarát Hírportál

A külügyminisztérium szerint Szijjártó nem fertőzött kambodzsai gyerekeket

2020. november 14., szombat 13:06 | aznap frissítve

Nem került kapcsolatba gyerekekkel Kambodzsában a magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki csak az ország kormányfőjével és minisztereivel tárgyalt. A hivatalos úton részt vevő Szijjártó Péter negatív koronavírusteszttel érkezett Phnom Penhbe, csak később derült ki róla, hogy elkapta a fertőzést. 

Ezt a külügyi tárca helyettes szóvivője mondta el az Indexnek, miután több kambodzsai és más térségbeli lap arról cikkezett, hogy a magyar delegáció látogatása után iskolákat kellett bezárni a fertőzésveszély miatt. Novotni Adél hangsúlyozta, hogy ez csak amiatt történhetett, hogy a gyerekek szüleivel érintkezett a magyar politikus. 

A Khmer Times beszámolója szerint a helyi oktatási minisztérium 12 iskolát talált érintettnek. Az ottani szóvivő elmondta, hogy legalább kilenc iskolában, két tartományi oktatási osztályban és egy karatesportkörben találtak olyan dolgozókat, akik kontaktszemélynek minősültek. Szijjártó november 3-i megbeszélésein, vagyis a közvetítésükkel fertőződhettek meg gyerekek. 

Az egyik oktatási intézmény egy magániskola, amelynek három olyan tanulója is van, akinek a családtagjai közvetlen vagy közvetett kapcsolatban álltak a magyar küldöttséggel.

– részletezte Ros Soveacha, aki hozzátette, hogy az iskolabezárások célja a fertőzés  továbbterjedésének megakadályozása. A minisztérium elrendelte minden sporttevékenység és csoportos összejövetel elhalasztását, még a kambodzsai Nemzeti Olimpiai Stadiont is bezáratták, mivel itt működik az az edzőterem, ahol a karateoktató dolgozik. Egyúttal felkérték mindazt az 1600 embert, aki – ha távolról is, de – kapcsolatba került a magyar küldöttséggel, hogy folytassa karanténját.

Érdekesség, hogy már szeptember végén is találtak Kambodzsában egy fertőzött magyart, aki viszont egyszerűen lelépett a szálláshelyéről a kötelező karantén idején. A 70 éves férfit végül a Siem Reap-i tartományi hatóságok találták meg. 

Rovatok