Index Vakbarát Hírportál

Pakisztánban összecsaptak a franciák ellen tüntető iszlamisták és a rendőrök

2020. november 16., hétfő 18:56

A Franciaországban ismét kiadott, Mohamed prófétáról készült karikatúrák ellen tüntető radikális iszlamisták csaptak össze rendőrökkel a pakisztáni főváros, Iszlámábád közelében – írja az MTI. 

Az iszlamisták azt követelik a pakisztáni kormánytól, hogy

szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat Franciaországgal és utasítsa ki a francia diplomatákat.

A kormány egyelőre nem reagált a tüntetők követeléseire.

A tüntetők délután kezdtek el gyülekezni, a rendőrség pedig azzal válaszolt, hogy lezárta a tiltakozók előtt a fővárosba vezető utat.

A demonstrálók ezután téglákkal, kövekkel és botokkal támadtak a rendőrökre. A rendőrség szóvivője szerint az összecsapásokban néhány rendőr megsérült,  mintegy kétezer tüntető pedig letáborozott az Iszlámábádba vezető út mentén. 

    Követeljük, hogy a kormány azonnal utasítsa ki Franciaország nagykövetét

– hangsúlyozta videoüzenetében Záhir-ul-Haszan, a Tehrik-i-Labbaik (TLP) nevű iszlamista mozgalom alelnöke. Közlése szerint számos tüntető megsérült az összecsapásokban.

Pakisztán mellett más muszlim országokban is voltak hasonló tüntetések.  

Rovatok