Index Vakbarát Hírportál

Egy évvel ezelőtt diagnosztizálták az első koronavírusos beteget Kínában

2020. november 18., szerda 22:13

South China Morning Post exkluzív, vezető anyagban, a kínai kormányzati aktáiból szemlézve emlékeztet, hogy az „új betegséggel” november 17-én diagnosztizálták Vuhan város egyik lakóját.

Az orvosok később, az esetszámok megnövekedése után, csak decemberben kezdtek rájönni, hogy egy járvánnyal állnak szembe. A kutatóorvosok közben megpróbálták feltérképezni a Covid-19 korai terjedésének mintázatát, és csak januárban kezdtek úgy beszélni erről, mint járványról, Vuhanban már akkor rengeteg volt a fertőzött. Saját bevallásuk szerint, lokális ügyként kezelték, senki nem sejtette, hogy pár hónappal később a járvány világméretű egészségügyi és gazdasági válsággá növi ki magát.

Érdekesség az is, hogy az Egészségügyi Világszervezet, a WHO honlapja szerint az első megerősített Covid-19 esetről december 8-án tesz említést, bár a nemzetközi testület nem maga követi nyomon a betegséget, hanem a nemzetekre "bevallásaira" támaszkodik ilyen információk megszerzésében.

A lap angol nyelven, videókkal is illusztrálva szedte össze a kezdeti nehézségekkel küzdő orvosok, kutatók nyilatkozatait. 

Rovatok