Index Vakbarát Hírportál

Óra indul: meddig megy el Orbán Viktor?

2020. november 19., csütörtök 18:15

Fokozódik a nyomás a magyar (és a lengyel) kormányra, hogy ne vétózzák meg az EU következő költségvetését. Az Európai Parlament alelnöke a Fidesz a néppártból való kizárását szorgalmazza arra az esetre, ha Orbán Viktor valóban megtorpedózza a büdzsét. Diplomaták nem várnak ma megegyezést.

Ma nemigen lesz megállapodás 

– mondta az Indexnek csütörtök délután egy uniós diplomáciai forrás azt kommentálva, hogy ma este összeültek az EU állam- és kormányfői egy videókonferencia keretében.

Az informális– és a koronavírus-járványhelyzet miatt távkapcsolat segítségével megrendezett – csúcsértekezlet formálisan nem is hozhat döntést az EU költségvetésének (és ami sürgetőbb, a járvány utáni helyreállítási alapnak) tervezett magyar és lengyel vétójáról, ugyanis nem ez a témája, emlékeztetnek forrásaink. Összesen márpedig 1820 milliárd euróról van szó. 

Hivatalosan a mai tanácskozás a járványhelyzettel kapcsolatos európai védekezésról szól, amin nincs mit megvétózni. 

Ezzel együtt a mai megbeszélés légkörét főleg a hétfői nagyköveti értekezlet utórezgései határozzák meg; ezen ugyanis hazánk és Lengyelország képviselője egy politikai állásfoglalás keretében értésre adta, 

akár készek megvétózni az összesen 1800 milliárd eurós hétéves pénzügyi csomagot, ha a kifizetéseket az EU jogállamisági feltételekhez köti. 

Ezt – mint Varga Judit igazságügyi miniszter a héten az Indexnek elmondta – zsarolóeszköznek tartják, és megerősítették készségüket a vétóra. Brüsszel rendszeresen bírálja hazánkat és Lengyelországot a demokrácia és a jogállamiság helyzetére hivatkozva. 

A hazai ellenzék viszont árulásnak, lopásnak és történelmi bűnnek tartja, ha Orbán Viktor a vétóval

17 ezer milliárd forintnyi uniós bevételt tesz kockára. 

Uram, a csomagja! 

A mai csúcs közeledtével mindenki igyekezett emelni a téteket. A kérdés annál is izgalmasabb, mivel az EU költségvetését valóban meg lehet vétózni, önmagában viszont a jogállamisági feltétel jóváhagyását nem. A kérdés tehát az, hogy a két kérdés összefügg-e a továbbiakban is ugyanúgy, mint 

szaloncukor és virgács a Mikulás-csomagban. 

A bürokraták már fogalmaznak 

Diplomáciai forrásaink csütörtök este azt nevezték meg legvalószínűbb eshetőségnek: ma este nem olvadnak a megmerevedett frontvonalak, az 1800 milliárd eurós kérdés a jövő hétre is függőben marad. Úgy tudjuk, Brüsszelben készítik ugyanakkor a végrehajtási rendeleteket arra az esetre, ha az EU-pénzek kifizetéséről egyezség születne a következő hetekben. 

Ha az idén nem születik semmilyen egyezség az uniós költségvetésről, akkor jövőre az idei büdzsészámokat viszik át – ám azok még nem egy világjárvány okozta helyzetre készültek. 

Frissített: a csúcs kezdetén egy német kormányszóvivő azt mondta a dpa hírügynökségnek

Nem várunk ma megegyezést. 

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök videókonferencián egyeztet a visegrádi partnerekkel (V4) az EU-csúcs előtt a Karmelita kolostorban 2020. november 19-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)

Rovatok