Index Vakbarát Hírportál

Eltérő állásponton vannak a V4-ek az uniós pénzek lehívásának kérdésében

2020. november 20., péntek 17:33

A lengyel és a magyar vétó ellenére folytatni kell a tárgyalásokat az Európai Unió költségvetési keretéről és a helyreállítási alapról – vélekedett Ivan Korčok szlovák külügyminiszter pénteki interjújában, amelyet a CT24 cseh közszolgálati hírtelevízió közvetített. 

A vétó nem jelenti a tárgyalások végét. Továbbra is látok erre teret. Politikai szempontból szeretném leszögezni, hogy a jogállam, a jogállami elvek alkalmazása utolsó kell legyen, ami elválasztana minket. Szlovákia ezért a kompromisszumra szavazott

 – jelentette ki a szlovák külügyek irányítója.

Szlovákia egyáltalán nem örül ennek a vitának, és nagyon rossznak tartaná, ha a jelenlegi válsághelyzetben szükséges gazdasági segítség a jogállamiság kérdésén feneklene meg. Ez a vita nem fogja érdemben befolyásolni a négy visegrádi ország közötti jó viszonyt – ítélte meg a helyzetet a külügyminiszter. 

Az viszont egyáltalán nem lenne jó, ha ebben a helyzetben nem mondanánk ki, hogy az álláspontjaink eltérnek egymástól

 – mutatott rá. 

A V4-ek gyakran közös állásponton vannak, de nem mindig, s a miniszter nem gondolja, hogy ez a visegrádi csoport „drámai széteséséhez” vezethetne. Meggyőződése, hogy kompromisszumra van szükség. 

A szlovák külügyminiszter úgy véli, a vita jelen esetben már nemcsak az Európai Bizottságot érinti, hanem a tagállamok közötti megegyezés kérdése is.

Már nem reális azzal számolni, hogy a jogállami elveket az európai uniós források lehívásánál csak úgy félre lehet tenni. Ez már nem kerül le az asztalról

 – mondta Korčok.

Szerinte most azon kell igyekezni, hogy az asztalon lévő rendszer objektív legyen, és ne lehessen kihasználni nyomásgyakorlásra bizonyos államokra.

Nekünk Szlovákiában most úgy tűnik, hogy ezt a jogállami rendszert elfogadható módon állították be

 – hangsúlyozta a szlovák külügyminiszter. 

Prága számára az uniós pénzek lehívásának feltételei elfogadhatók, nyilatkozta Tomáš Petříček cseh külügyminiszter.

A helyzet azt mutatja, hogy nem mindig érthetünk egyet visegrádi partnereinkkel. Csehország számára a német elnökség által elért kompromisszum teljes mértékben elfogadható 

 – jelentette ki a szociáldemokrata párti cseh külügyminiszter, akinek szavait egy prágai konferencián idézte a közszolgálati cseh hírtelevízió.

Rovatok