Index Vakbarát Hírportál

Vasárnap is tízezrek követelték Lukasenko lemondását Belaruszban

2020. november 22., vasárnap 20:21

Idén immár tizenötödik alkalommal vonultak fel békés tüntetők Belaruszban a biztonsági erők erőszakos fellépése ellenére, hogy Alekszandr Lukasenko államfő távozását követeljék – adta hírül az MTI.

A tüntetők a történelmi vörös-fehér-vörös zászlók alatt Minszk lakónegyedeiben gyülekeztek, onnan vonultak a tiltakozó menetekre.

Az AFP francia hírügynökség a résztvevők létszámát több tízezerre becsülte. A rendőrség az engedély nélkül tartott tüntetés elején megkezdte az őrizetbe vételeket. A Vjaszna belarusz jogvédő szervezet szerint délutánig több mint kétszáz embert állítottak elő. Előző vasárnap a rendőrök mintegy ezer embert vettek őrizetbe.

A közösségi portálokon több felhasználó videofelvételeket is megosztva arról számolt be, hogy több lakóház udvarában összecsapások voltak a rohamrendőrökkel. Belarusz más városaiban is Lukasenko lemondását követelték, így Barauljaniban, Zaszlaujében és Navapolackban szintén folynak a tüntetések.

A Telegram televízió hírül adta, hogy a belügyminisztérium és a hadsereg több száz egyenruhás tagja vonult fel Minszkben, rabszállító és páncélos járművekkel, vízágyúkkal. A főváros nagy terein fémkordonokat állítottak fel. A hatóságok korlátozták az internetszolgáltatást, és több metróállomást bezártak, hogy megakadályozzák a tömeggyűléseket.

A vasárnapi tüntetés hivatalos elnevezése „Fasizmus elleni menet” volt, a szervezők így reagáltak arra, hogy Lukasenko a minap fasisztáknak nevezte a tüntetőket.

Nem csinálhat senki börtönt egy országból, ha senki nem fél a börtönőröktől

 – írta Telegrammon Szvetlána Tyihanovszkaja ellenzéki vezető, aki a tüntetők szerint az augusztus 9-i választások igazi győztese.

Pénteken írtuk meg, hogy több ezren búcsúztattak egy belarusz tüntetőt, akit rendőrök vertek agyon.

Rovatok