Index Vakbarát Hírportál

Több mint háromszáz embert vettek őrizetbe a vasárnapi tüntetés után Belaruszban

2020. november 23., hétfő 14:39

Több mint háromszáz embert vettek őrizetbe a vasárnapi ellenzéki tüntetés után Belaruszban – derül ki a minszki belügyminisztérium hétfői közleményéből.

Vasárnap ismét több ezren vonultak az utcára Minszkben – az  idén immár tizenötödik alkalommal – Aljakszandr Lukasenka államfő távozását követelve. A közösségi portálokon néhány felhasználó videófelvételeket is megosztva arról számolt be, hogy több lakóház udvarában összecsapások voltak a rohamrendőrökkel, a rendőrség pedig hanggránátokat is bevetett a tömeg feloszlatására. Demonstrációkat jelentettek más nagyobb városokból, például Hrodnából és Bresztből is.    

A belügyi tárca közleménye 345 ember őrizetbe vételéről tájékoztatott.    

A vasárnapi tüntetés hivatalos elnevezése „Fasizmus elleni menet” volt, a szervezők így reagáltak arra, hogy Lukasenka a minap fasisztáknak nevezte a tüntetőket.   

Az utcai megmozdulások új erőre kaptak, miután november 11-én Raman Bandarenko 31 éves festőművészt rendvédelmiek az utcán bántalmazták, és a kórházban belehalt sérüléseibe.    

Lukasenkát az augusztus 9-i, vitatott tisztaságú elnökválasztáson a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával választották meg a hatodik mandátumára. Ezeket a választásokat sem az ellenzék, sem a nagyhatalmak, sem a nemzetközi megfigyelők nem ismertek el tisztességesnek. Emiatt Minszkben minden hétvégén tüntetnek Lukasenka ellen. A vasárnapi megmozdulások rendszerint a legnépesebbek. Lukasenka nem hajlandó lemondani, ehelyett közelebbről meg nem nevezett alkotmányreformokat ígért.

Rovatok