Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam magas rangú tagját vették őrizetbe Bagdadban

2020. november 23., hétfő 22:33

Az iraki terrorelhárító erők hétfőn közölték, hogy őrizetbe vették a bagdadi repülőtéren az Iszlám Állam egyik magas rangú tagját, aki a terrorszervezet más tagjaival akart találkozni Bagdadban.

Az iraki hadsereg szóvivője, Jahja Raszúl közleményben ismertette, hogy a terrrorelhárító erőknek sikerült elfogniuk az Abu Nabaa néven ismert férfit, az Iszlám Állam igazgatási koordinátorát. Raszúl elmondta, hogy az iraki hírszerzés már Irakba indulásakor megfigyelte a férfit, aki az Iszlám Állam toivábbi tagjaival találkozott volna Bagdadban. Azt, hogy honnét indult a férfi, nem említette a szóvivő.

Raszúl közölte továbbá, hogy Abu Nabaa korábban az al-Káida nemzetközi terrorszervezet tagja volt, és az ő feladata volt  az Irakban tevékenykedő terrorsejtek műveleteinek kezelése és összehangolása, illetve biztonsági, katonai és médiakülönítmények kialakítása Bagdad tartományában.

Bár az Iszlám Állam 2017-ben elvesztette a korábban elfoglalt területeket Szíriában és Irakban, a megmenekült terroristák közül jó páran rejtőzködnek Irak sivatagaiban és onnan kiindulva indítanak terrortámadásokat, írja az Andalou Agency, török hírügynökség és hírportál.

Rovatok