Index Vakbarát Hírportál

Nem vizsgálják tovább a nemi erőszakkal megvádolt volt párizsi alpolgármester ügyét

2020. november 26., csütörtök 06:46

A párizsi ügyészség elévülés miatt megszüntette a Párizs volt alpolgármestere, Christophe Girard elleni vizsgálatot, amelyet augusztusban indított kiskorú elleni nemi erőszak gyanújával – tudatta a vádhatóság.

A párizsi ügyészség augusztus 18-án indított vizsgálatot hivatali személy által elkövetett nemi erőszak gyanújával egy amerikai lapinterjú nyomán.

A most 46 éves Aniss Hmaid a New York Timesnak augusztusban adott interjújában azt mondta: 15 éves korában, Tunéziában találkozott a politikussal, akivel közel tíz éven át volt intim kapcsolata. Az interjúban Hmaid azt mondta, az eset maradandó pszichológiai sérülést okozott neki, és tönkretette az életét.

A férfi azt állította, hogy Girard először 16 éves korában egy amerikai úton megerőszakolta, majd a következő években mintegy húsz alkalommal kényszerítette együttlétre. Hmaid szerint a politikus nyaranta a dél-franciaországi házában alkalmazta, és alkalmi munkákat adott neki az Yves Saint-Laurent divatházban, amelynek egyik vezetője volt, mielőtt politikus lett.

A 64 éves Girard visszautasította a szerinte alaptalan és súlyos vádat, s azt is tagadta, hogy intim kapcsolata volt a férfival.

A panaszost szeptemberben meghallgatta a párizsi ügyészség, de ő nem kívánt feljelentést tenni. Girard-t is kihallgatták novemberben. Ügyvédje, Delphine Meillet üdvözölte, hogy a vizsgálatot megszüntette a vádhatóság.

Girard, aki a jelenlegi polgármester, Anne Hidalgo és elődje, Bertrand Delanoe kulturális helyettese volt, idén júliusban mondott le, miután bírálatok érték a pedofíliával megvádolt íróval, Gabriel Matzneffel való barátsága miatt. A vizsgálat idején az önkormányzati üléseken sem vett részt.

Rovatok