Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálatot indított a lengyel ügyészség az abortusztüntetések ügyében

2020. november 26., csütörtök 17:55

Vizsgálatot indított a varsói körzeti ügyészség az abortusztörvényre vonatkozó alkotmánybírósági határozat nyomán az utóbbi hetekben tartott tüntetések ügyében a koronavírus-járvány miatt elrendelt egészségügyi intézkedések megszegése, valamint a katolikus egyházi szertartások megzavarása címén – jelentette csütörtökön a lengyel sajtó.

Az alkotmánybíróság október végén alkotmányellenesnek ítélte a terhességmegszakítás törvényi lehetőségét abban az esetben, ha az orvos valószínűsíti, hogy a gyermek súlyos egészségkárosodással fog világra jönni. A Nők Sztrájkja nevű mozgalom ezt követően Lengyelország-szerte tüntetéseket szervezett, amelyekre helyenként több ezer ember gyűlt össze.

A wpolityce.pl konzervatív hírportál szerint a varsói ügyészség november 19-én indította el a vizsgálatot a megmozdulásokon történt törvénysértések kapcsán.

A hírportál értesülését az ügyészség szóvivője megerősítette a PAP hírügynökségnek, hozzátéve: a nyomozás során, amely egyelőre nem irányul konkrét gyanúsítottak ellen, három szálat vizsgálnak. Az első kettő a vallási hovatartozás miatt megfogalmazott sértéseket, a katolikus egyházi szertartások megzavarását, a templomok ellen irányuló bűntettekre való felszólítást érinti.

A harmadik szál az október végi tüntetések során sok ember életének, egészségének veszélyeztetését vizsgálja a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. Lengyelországban a járvány miatt tilosak az öt főnél nagyobb csoportosulások.

A vizsgálatot több magánszemély mellett életvédő (pro-life) szervezetek is kezdeményezték. A wpolityce.pl szerint a varsói kezdeményezés nem az egyetlen, helyi ügyészségek országszerte kapnak hasonló panaszokat.

Csütörtöki rendőrségi közlemény szerint a tüntetések nyomán 88 eljárást folytatnak templomokban történt incidensek miatt, közülük 74-ben megrongáltak vagy megszentségtelenítettek templomokat. Öt rendőrségi eljárás II. János Pál pápa (a lengyel Karol Wojtyła), illetve Stefan Wyszyński bíboros, egykori lengyel prímás emlékműveinek megrongálása miatt zajlik.

Rovatok