Index Vakbarát Hírportál

Mi Moszkva gondja a Jehova Tanúival?

2020. november 26., csütörtök 06:10

Az amerikai székhelyű egyházat 2017-ben tiltották be Oroszországban, szélsőséges szervezetnek nyilvánítva a vallási közösséget. Azóta több száz oroszországi tag ellen indítottak eljárást, tízüket pedig börtönbe vetették. Mi a gondja az orosz hatalomnak a pacifista Jehova Tanúival? Főként az, hogy léteznek.

Az orosz hatóságok razziát tartottak, és a Jehova Tanúi több tagját letartóztatták Moszkvában, valamint húsz további régióban. A vallási szervezet Szentpétervár közelében működő országos székhelye ellen „szélsőséges tevékenység″ miatt indítottak nyomozást. A Szövetségi Nyomozó Hatóság (FSZB) kapcsolódó videójában egy moszkvai lakásra csaptak le. 

Az FSZB nem tudatta, hány embert tartóztattak le, közleményében arra tért ki, hogy a videóban szereplő lakásban a vallási szervezet tagjai „titkos találkozókat" tartottak, „vallási írásokat tanulmányoztak” és „új tagokat toboroztak”. A videóban vallási iratok és különböző külföldi fizetőeszközök lefoglalását is bemutatják,

mintegy éreztetve: a Jehova Tanúi rosszban sántikáltak. 

A Jehova Tanúi ugyanakkor közismerten pacifista szervezet, a katonai szolgálat megtagadása miatt a XX. században számos országban – köztük Magyarországon is – meggyűlt a bajuk a hatóságokkal. A társadalom megszokott működésével szembehelyezkedő, illetve annak alternatívát kínáló hitrendszer pedig sok esetben ahhoz vezet, hogy az adott vallás követői kivonják magukat a világi életből, és egyházuknak fogadnak hűséget az állam helyett. A Kremlnek ez nagyon nincs az ínyére. Moszkva mindamellett azt állítja: vallásszabadság van Oroszországban. 

Rájár a rúd a kisegyházakra 

Nemcsak a Jehova Tanúival lépnek fel keményen az orosz hatóságok, a jelenség országos szintű, az ortodox keresztény hithez kapcsolódó kisegyházakkal szemben is szigorúan lépnek fel. Legutóbb például a szibériai Jézust „ártalmatlanították”.

Az Oroszországban mintegy 175 ezer hívővel és korábban számos gyülekezeti helyiséggel bíró Jehova Tanúi felekezet tevékenységét már 2009 óta akadályozzák, majd a 2016-os terrorellenes törvénycsomaggal szinte ellehetetlenítették tevékenységét. A jogszabály megtiltotta a misszionáriusi tevékenységet, korlátozza az igehirdetést, tételesen tiltva a lakóházakban való prédikációt. A felekezet 2017-es szélsőségessé minősítésével pedig

megadták a kegyelemdöfést az utcai álldogálással, könyvadományokkal történő hittérítésnek.

Az orosz legfelsőbb bíróság a döntésével a szervezet minden elemét szélsőségesnek minősítette, az utolsó röpiratot is beleértve.

Sehol nem tudják így a hitüket gyakorolni és terjeszteni. 

Felmerül azonban a kérdés: miért nem engedik a tanúkat Jézus Krisztus szeretetében osztozni, ha már az ország többsége az ortodox keresztény egyházhoz tartozik? Elvégre mindkét egyház keresztény.

könnyen lehet, hogy azért, mert külföldi, sőt amerikai. Ráadásul sok pénze van. ezen kívül pedig azért, mert nem az orosz ortodox egyház. 

2017 decemberében egy szentpétervári bíróság elrendelte a közösség szentpétervári ingatlanjainak lefoglalását. A mintegy 15 millió dollárt (4,5 milliárd forintot) érő ingatlanok pedig a Jehova Tanúinak legfőbb szervezetének, a New York-i székhelyű Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvaniának a tulajdonában állt. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az orosz állam lefoglalta a felekezet vagyonát, ahogy csak tudta

Moszkva 2012 óta bekeményített a külföldi jelenléttel, illetve a vélt vagy valós befolyással szemben, abban az évben született meg a külföldiügynök-törvény. A tágas értelmezést lehetővé tevő, azóta több módosításon átesett jogszabály alapján az olyan NGO-k (nem kormányzati szervezetek), amelyek külföldi támogatást kapnak és „politikai tevékenységet” folytatnak,

kötelesek magukat külföldi ügynökként regisztrálni.

Ha ezt elmulasztják, az igazságügyi minisztérium megteszi helyettük. És ha egyszer valaki külföldi ügynök, akkor számíthat is az orosz hatóságok ellenőrzésére, razziáira és zaklatására, hogy az utolsó fillért is lecsekkolják: honnan, kinek, milyen céllal érkezett. Nyolc év alatt számos civil és jogvédő szervezet munkáját nehezítették meg vagy lehetetlenítették el teljesen.  

A Kreml évek óta egyre szigorúbban ellenőrzi az orosz társadalmat. Média- és adatvédelmi jogszabályokkal a sajtót és az internetes szolgáltatásokat is megszorongatták. A Jehova Tanúi márpedig semmiképpen sem illik bele az orosz politikai irányvonalba, több szempontból sem.

  1. Külföldi ügynök. Az egyház székhelye Amerikában található, a felekezet szervezetei egységeit New Yorkban fogják össze. A Kreml így nem tudja ellenőrizni az egyháznak a legfelsőbb körökben hozott döntéseit, és még kevésbé gyakorolhat rá hatást. 
  2. Vagyon. A felekezet tagjai sok másikhoz hasonlóan, tizedet fizetnek. Az orosz hatóságoknak így nincs rálátásuk arra, hogy mennyi pénzt mozgatnak az egyházban, de fel tudják mérni felekezeti központok és más, oroszországi ingatlanok mennyisége alapján. A 15 millió dollárt érő szentpétervári ingatlanokat az oroszországi szervezetek adományozták a Watch Tower anyaszervezet tulajdonába. Kifejezetten szúrhatja a szemét Moszkvának, hogy egy külföldi, NGO-ként működő vallási szervezet földeket vásárol.
  3. Rohamos terjeszkedés. Ha egy egyháznak földje van, arra templomot tud építeni, és elindul egy körforgás: templom=még több hívő=még több pénz=még több föld=még több templom=még több hívő... és így tovább.  
  4. Politikai tevékenység. A Watch Tower birtokolja minden Jehova Tanúi minden irodalmának szerzői jogát. Ennek értelmében az a röplap is egy külföldi aktortól származik, amit hittérítők az utca emberének kezébe nyomnak. A Kreml szemében ez semmi más, mint a társadalomra gyakorolt külföldi befolyás. Értsd: alakíthatja az emberek viselkedését és világszemléletét. 
  5. Van már államilag támogatott egyház. A putyini Oroszország szakított a szovjet hagyományokkal, és fokozatosan összeolvadt a ortodox egyházzal, amely kiszolgálja a politikai akaratot, vallási szempontból pedig legitimizálja a rendszert. Kirill moszkvai pátriárka több esetben is támogatóan szólt az orosz politikai és katonai eseményekről. A papok attól sem idegenkednek, hogy fegyvereket áldjanak meg. 

Az ortodox egyház a legkevésbé sem pacifista; erről a fegyveres erők Moszkva melletti főtemplomáról készült alábbi felvételek is tanúskodnak. 

(Borítókép: Jehovai tanúi énekelnek Rosztov-on-Donban 2015-ben. Fotó: The Washington Post / Getty Images Hungary)

Rovatok