Index Vakbarát Hírportál

Nőtt a kanyaróban elhunytak száma a világon tavaly

2020. november 30., hétfő 10:53

A kanyaróban elhunytak száma 2016 és 2019 között világszerte 50 százalékkal nőtt, csupán az elmúlt évben több mint 200 ezer ember veszítette életét ebben az egyébként megelőzhető betegségben.

Az oltásellenesség a fő ok, hogy újra terjed a már egyszer megfékezett betegség. A World Health Organization 2020 novemberében közreadott statisztikája szerint 2019-ben 869 770 ember betegedett meg kanyaróban, amely közismert és az egyik legragályosabb betegség. Ez 1996 óta a legmagasabb előfordulási gyakoriság, az esetek számának növekedése a világ minden régiójában észlelhető – írta a Napi.hu az Orvostovábbképző Szemle cikkére hivatkozva.

Az amerikai járványügy szerint 2019-ben az Egyesült Államokban 1282 kanyarós eset fordult elő, ami mintegy négyszerese az előző évinek, és egyben az 1992 óta észlelt legtöbb évenkénti megbetegedés.

A fertőzöttek túlnyomó többsége nem volt beoltva.

Míg 2010 és 2016 között világszerte csökkent a kanyaróban megbetegedettek száma, 2017-ben a WHO már az esetszámok növekedését észlelte, aminek az volt az oka, hogy a védőoltásban részesültek aránya az elmúlt évtizedben stagnált.

Rovatok