Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit: érdektelenségbe fullad az uniós vita a magyarországi helyzetről

2020. december 1., kedd 13:05

Ujhelyi István és a magyar ellenzék erőlködése ellenére ismét teljes érdektelenségbe fulladt az európai parlamenti LIBE bizottság vitája! Az ülésen sem a nemzeti kormányok, sem a német soros elnökség nem vett részt, és az EP-képviselőkből is csak hatan kívántak felszólalni

– számolt be Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) hétfői üléséről.

Szerinte ebből az látszik, hogy „az európai intézményeknek is kellemetlen teher már ez az ügy”. Hozzátette:

Irigylem azokat, akiknek a koronavírus-válság közepette ideológiai alapon történő nyomásgyakorlásra is jut ideje.

Ugyanakkor szerinte „hab a tortán”, hogy a decemberre tervezett meghallgatás is elmarad a tanácsban a 7-es cikkelyes eljárás kapcsán.

Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa az MTI beszámolója szerint arról beszélt a LIBE ülésen, hogy

mivel az Európai Unió értékeit továbbra is fenyegetik, folytatni kell a 7-es cikk szerinti eljárást Magyarország és Lengyelország ellen mindaddig, amíg a jogállamisági problémák a két országban fennállnak. 

Reynders a Magyarország és Lengyelország ellen zajló 7-es cikk szerinti eljárás, illetve az LMBTQI-közösség jogaival kapcsolatos magyarországi és lengyelországi fejleményekkel foglalkozó vitán azt mondta, hogy mindaddig, amíg aggályok állnak fenn a jogállamiság helyzetével összefüggésben a két tagállam esetében, 

az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió Tanácsa tartsa fent az eljárást.

A biztos bízik benne, hogy a magyar és lengyel hatóságok „elgondolkodnak a problémák megoldásán”. Hozzátette, hogy az Európai Bizottság bármikor kész együttműködni a két tagállammal és egyeztetni illetékes hatóságaikkal. Azonban állítása szerint arra is készen áll, hogy a közös értékek védelmében minden rendelkezésére álló eszközzel éljen, köztük a 

kötelezettségszegési eljárással, valamint az első ízben szeptemberben bemutatott jogállamisági jelentéssel,

ha a helyzet nem változna. Megemlítette, hogy a végső döntés a tanács kezében van, de a bizottság nyomást gyakorolhat mindkét tagállamra.

Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos felszólalásában azt mondta, hogy az Európai Bizottság novemberben bemutatott, a szexuális kisebbségekre vonatkozó stratégiája kulcsfontosságú a csoportokhoz tartozók jogi helyzetének javítása érdekében az egész unión belül, köztük Magyarországon és Lengyelországban is.

Azzal a magyar alaptörvény-módosítási tervezettel kapcsolatban, amely kimondja, hogy az apa férfi és az anya nő, Dalli a nemzetközi emberi jogok és a határokon átívelő családjogi szabályok tiszteletben tartására hívta fel a magyar hatóságok figyelmét.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a hétfői ülés a balliberális EP-képviselők „megszokott, egyoldalú performansza” volt, amelyen még a meghívott német EU-elnökség sem vett részt. Szavai szerint a „Magyarországot rendszeresen támadó, szélsőséges EP-képviselők kedvenc hobbijukat űzték: támadhatták Magyarországot és Lengyelországot”.

Hidvéghi úgy véli, hogy a Magyarország ellen zajló 7-es cikk szerinti eljárás politikai és ideológiai okokból indított eljárás, amely teljes mértékben megalapozatlan és hazugságokra épül. Közölte:

A jogállamiság kisajátítása politikai célok érdekében aláássa a tagállamok közötti bizalmat, és súlyosan károsítja az unió egységét. A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből.

A napirenden szereplő másik témával kapcsolatban a kormánypárti EP-képviselő jelezte, hogy a családjogi kérdések szabályozása kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozik, az unió ezen a területen nem rendelkezik hatáskörrel, ezért abszurdnak nevezte, hogy a kérdés egyáltalán napirendre került.

Hozzátette: Donáth Anna, a Momentum Mozgalom európai parlamenti képviselője „természetesen” ismét a saját hazáját támadta.

A momentumos képviselő ugyanis felszólalásában azt mondta, hogy a magyar kormány tudatosan használja ki a járványhelyzetet az emberi jogok aláásására. Továbbá kiemelte, hogy a magyar kormány szexuális kisebbségekre vonatkozó alkotmánymódosító tervezete aktuálpolitikai célokat szolgál, és valójában el kívánja terelni a figyelmet egy másik, a közpénzekkel összefüggő javaslatról.

Rovatok