Index Vakbarát Hírportál

Lengyelország: napi szinten javul a Covid-helyzet

2020. december 2., szerda 18:03

Lengyelországban érzékelhetően csökken a napi fertőzések száma, alacsonyabb a kórházi kezelést igénylők napi növekménye is: kedden hatszázzal kevesebb fertőzöttet ápoltak kórházban, mint előző nap – mondta Adam Niedzielski egészségügyi miniszter egy kereskedelmi rádióban.

Szerinte a lengyelországi járványhelyzet „biztosan jobb, mint két héttel ezelőtt”, a valódi áttörést viszont a népesség beoltása hozhatja. Hozzátette: az első vakcinákat január végén, február elején szállíthatják Lengyelországba.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök bejelentette: az európai uniós program keretében a lengyel kormány 45 millió vakcinát rendelt meg, és készen állnak további szerződések megkötésére. Lengyelországban az oltás beadása önkéntes és ingyenes lesz. 

A kormányfő megerősítette:

első körben az egészségügyi dolgozókat, az őket segítő rendfenntartó erőket, a szeretetotthonok lakóit, valamint az idősebb embereket,

összességében mintegy 6,5-7 millió főt, fogják beoltatni – jelentette a távirati iroda varsói tudósítója. 

Lengyelországban az utóbbi napokban 6 és 15 ezer körül mozog a fertőzések napi növekménye, ma az egészségügyi tárca 13 855 új esetről számolt be.

November közepén ezek a számok még 20 ezer felett voltak.

Viszonylag magas az elhunytak száma – kifejezetten a Covid-19 miatt 89-en, a koronavírus és más betegségek együttes megléte miatt 520-an hunytak el egy nap alatt. A csaknem 38 millió lakosú országban a járvány kitörése óta több mint egymillió fertőzést mutattak ki.  

Rovatok