A trieri gázoló ügyében
nincsenek terrorizmusra, politikai vagy vallási indítékra utaló jelek
– emelte ki a városvezetés, a rendőrség és az ügyészség közös tájékoztatóján Peter Fritzen, az észak-német város ügyészségének vezetője.
Az 51 éves férfi részegen hajtott keresztül a belváros gyalogosövezetének több utcáján, és válogatás nélkül gázolt el embereket. Kocsiját a sétálóutcáktól nem messze szorította le az út szélére két autós rendőri egység. A civilruhás rendőrök kirángatták a sofőrt a volán mögül és leteperték. Gyilkosság és súlyos testi sértés gyanújával vették őrizetbe. Ittas állapota miatt a kihallgatása egyelőre nehézségekbe ütközik –közölte Karl-Peter Jochem, a helyi rendőrkapitányság szóvivője.
A gázolásba a helyszínen négyen haltak bele, de mára virradóra még egy súlyos sérült elhunyt.
A halálos áldozatok között van egy mindössze kilenc hetes csecsemő is. Korábban azt jelentették, hogy egész családja életét vesztette, de később kiderült, hogy édesanyja súlyos sérülésekkel került kórházba.
A német szövetségi kabinet megdöbbenéssel értesült a történtekről.
Gondolatban a halálos áldozatok hozzátartozóival vagyunk, és a sok sebesülttel, és mindazokkal, akik ellátják az érintetteket
– közölte Steffen Seibert berlini kormányszóvivő.
Az áldozatok emlékére városszerte gyertyákat gyújtottak és miséket tartanak.