Index Vakbarát Hírportál

Mától enyhítettek a koronavírus miatti korlátozásokon Ausztriában

2020. december 7., hétfő 12:42

A november 17-e óta tartó, a koronavírus-járvány fékezését célzó korlátozások után hétfőn kinyitottak az üzletek, és megkezdődött a tanítás az iskolák alsó tagozatain Ausztriában. Sebastian Kurz kancellár és Michael Ludwig, Bécs polgármestere délelőtt közösen elment egy tesztre, és felkereste a főváros egyik legnagyobb, a Práternél létesített tesztutcáját (Messe Wien), hogy ezzel is felhívják a figyelmet a tömeges tesztelés fontosságára, és minél nagyobb részvételre buzdítsák az ország lakóit. Mindkettőjük tesztje negatív lett.

A múlt hét végi tartományi teszteléseken – írja az MTI – csak közel 30 százalék volt a részvétel. Kurz ezért hétfőn újra hangsúlyozta, minél többen jönnek el, és teszteltetik magukat, annál nagyobb az esélye, hogy elkerüljük az esetleges harmadik zárlatot, illetve enyhíthessünk a most még életben lévő korlátozásokon. Ludwig pedig köszönetet mondott mindazoknak, akik tevékenyen részt vesznek a tömeges tesztelés gördülékeny lebonyolításában, és méltatta az együttműködést az állam, a főváros, valamint az egészségügyi szervezetek, a rendőrség és a hadsereg között.

Rovatok