Index Vakbarát Hírportál

Kritizálja a szlovák kormányfőt az államfő

2020. december 7., hétfő 16:07

Igor Matovič kormányfőnek meg kellene fontolnia, hogy átadja másvalakinek a pandémia menedzselését – mondta Zuzana Čaputová  szlovák államfő az Expres rádió műsorában, írta az ujszo.com. Konkrét személyt nem említett. Az államfő jelezte: nem Szlovákia lenne az első ország, ahol a kormányfő helyett valaki mást bíznak meg a járványkezeléssel.

Ez egyben azt is jelentené, hogy a miniszterelnöknek maradna elég ideje és kapacitása az olyan fontos ügyekkel foglalkozni, mint amilyen például a válság negatív következményeinek a leküzdése

– fűzte hozzá. Az államfő, bevallása szerint, egyelőre nem fontolgatja, hogy indítványozza a Matovič-kormány átalakítását. 

Čaputová hangsúlyozta: Szlovákiának a káosz helyett világos tervre van szüksége a válság leküzdéséhez. A köztársasági elnök hiányolja a racionális, tárgyilagos és a tudományos ismeretekre támaszkodó lépéseket. Hozzáfűzte: a kormánynak nem kell feltalálnia a kereket, hiszen ismertek azok az eljárások, amelyek a világban már beváltak.

Rovatok