Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Néppárt elhagyására készül a Fidesz?

2020. december 7., hétfő 21:08 | aznap frissítve

A nézet- és érdekkülönbségek, valamint a kommunikációs problémák elkerülése érdekében a jövőben fűzzék lazábbra a fideszesek és a néppártiak kapcsolatait – ez áll abban a Népszava birtokába került levélben, amit Orbán Viktor miniszterelnök Manfred Weber frakcióvezetőnek írt.

A miniszterelnök szerint ez megoldást jelentene arra a problémára is, hogy miközben a Fideszt „közös akarattal” felfüggesztették a pártcsaládban, tagjai mégis a néppárti frakcióban maradhattak. „Ezt a kérdést sohasem vettük elő és tárgyaltuk meg alaposan” – írja a levelében a Orbán Viktor, aki egy olyan együttműködési formulát javasol, mint amilyen 1999–2009 között az EPP-sek és a brit konzervatív párt EP-képviselői között állt fenn.

A lap megjegyzi, ekkoriban a szigetországiak a néppárti frakcióhoz külső szövetségesként csatlakoztak, abban egy külön csoportot alkottak. Azokban az években a politikai csoportot Európai Néppárt és Európai Demokraták Képviselőcsoportjának (EPP-ED) nevezték, az utóbbi a tory pártiakat jelölte. A brit konzervatívok azonban csak úgy tudtak kapcsolódni a kereszténydemokraták frakciójához, hogy nem voltak tagjai egyetlen európai pártcsaládnak sem. Vagyis az Orbán által javasolt partnerséget csak olyan képviselők ápolhatnak az EPP európai parlamenti csoportjával, akik nem tartoznak az Európai Néppárthoz.

Tehát a Fidesznek előbb ki kéne lépnie a kereszténydemokraták politikai közösségéből ahhoz, hogy EP-képviselőik együttműködési megállapodást köthessenek a frakcióval.

A Népszava EP-forrásai szerint a Fidesz elnöke által írt levél nem más, mint annak burkolt bejelentése, hogy a párt a kereszténydemokrata pártcsalád elhagyására készül.

Már megtették volna, ha…

Az Európai Néppárt politikai gyűlése már döntött volna a Fidesz kizárásáról, ha nem üt be a koronavírus-járvány – mondta Manfred Weber a flamand De Standaard című lapnak. A néppárt frakcióvezetője szerint Orbán Viktor vétója miatt folyamatosan veszít népszerűségéből a Fidesz a pártcsaládon belül.

Orbán Viktor próbálkozása egy általa illiberális demokráciának nevezett új ideológia megteremtésére voltaképpen egy korcs demokrácia. Egyszerűen fogalmazva: a jogállamiság és szólásszabadság nélküli demokrácia egyáltalán nem demokrácia

– fejtette ki nem túl hízelgő véleményét Orbán Viktorról és a magyarországi állapotokról már Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Szabad Európának adott interjúban.

A Fidesz európai parlamenti pártcsaládjának vezetőjeként tevékenykedő lengyel politikus megjegyezte, hogy egyébként hasonlóan negatív folyamatok mennek végbe szülőhazájában, Lengyelországban is. 

Ismert, hogy 2019-ben az Európai Néppárt többek között éppen a magyar jogállamisággal kapcsolatos problémák miatt függesztette fel a Fidesz tagságát, ennek értelmében a Fidesz képviselői nem vehetnek részt a frakcióüléseken, és nem is szavazhatnak a csoporton belül.

(Borítókép: Manfred Weber frakcióvezető Fotó: Getty Images Hungary / Picture Alliance)

Rovatok