Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktort választotta meg Európa negyedik legbefolyásosabb emberének a Politico

2020. december 7., hétfő 12:46 | aznap frissítve

Orbán Viktor kormányfőt nevezte meg 2020 Európájának negyedik legbefolyásosabb politikusaként a Politico brüsszeli hírportál. Ez az e heti, magyar és lengyel vetóval fenyegetett uniós csúcs előtt még kevésbé érdektelen, mint egy-két hete lett volna. 

Mindenkit egybevéve Angela Merkel német kancellárt jelölte meg a Politico az év európai emberének: ő az „összetartó kapocs”. A magyar miniszterelnök pedig azok kategóriájában szerepel, akik „működtetik a dolgokat”. Az első helyre ebben Giuseppe Conte olasz kormányfő került, akinek feladata, hogy ne dőljön be az EU egyik legeladósodottabb gazdasága, a második Emer Cooke, a koronavírus-járvány idején felértékelődött Európai Gyógyszerügynökség első embere, a harmadik pedig Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke. Az ötödik Emmanuel Macron francia államfő lett. Recep Tayyip Erdoğan török elnök a hatodik, Boris Johnson brit kormányfő pedig a kilencedik a sorban. 

Ursula von der Leyen (német) európai bizottsági elnök és Jens Stoltenberg (norvég) NATO-főtitkár az álmodók kategóriájában végzett az első két helyen. 

Miközben az ellenzék szerint az uniós vétó miatt a magyar miniszterelnök végképp elszigetelődött az Unióban, eközben a kormánypárti elfogultsággal éppen nem vádolható Politico ma Európa negyedik legbefolyásosabb politikusának választotta Orbán Viktort, aki ezzel megelőzi a listán többek között a francia elnököt

– írta a Facebookon Varga Judit igazságügyi miniszter. 

Rovatok