Index Vakbarát Hírportál

A magyar és a lengyel liba a sláger Németországban

2020. december 8., kedd 10:45

Azt régóta tudni lehet, hogy a legjobb magyar termékek általában a gazdag nyugat-európai országokban landolnak, ez igaz a libahúsra is. Németországban is előszeretettel vásárolnak magyar libát karácsonyra – adta hírül az ország szövetségi statisztikai hivatala, a Destatis. 

A hivatal szerint az országban a magyar mellett a lengyel libahúst keresik a leginkább. Beszédes adat, hogy tavaly Németország 19 444 tonna libahúst importált, ennek 97,5 százalékát Magyarországról és Lengyelországból, miközben a németországi belföldi vágásból mindössze 2866 tonna libahús került kereskedelmi forgalomba 2019-ben.

A Destatis adatai szerint az import- és a belföldi vágások túlnyomó része a negyedik negyedévre esik, elsősorban az ünnepek miatt. A tavalyi éves importból az első három negyedévben 5178 tonna érkezett Németországba, a belföldi vágásoknak pedig csak egynegyede történt a januári–szeptemberi időszakban.

Németország egyébként nem számít jelentős libahúsfogyasztónak, a belföldi 1,58 millió tonnás baromfihús-termelésnek mindössze 0,2 százaléka liba, 2,2 százaléka kacsa, 29,7 százaléka pulyka és 65,4 százaléka brojlercsirke. 

Rovatok