Index Vakbarát Hírportál

Jamaicai zászlójú török kereskedelmi hajót foglaltak el Haftar tábornok emberei

2020. december 8., kedd 06:47 | aznap frissítve

A Líbia keleti és déli részét uraló Halífa Haftar tábornok tengeri erői elfogtak egy jamaicai zászlójú török kereskedelmi hajót 17 fős legénységgel, amely a velük szemben álló kormányerők területére, az ország nyugati része felé tartott - adta hírül hétfőn a tábornok szóvivője.

A 2014-ben kettészakadt Líbia nyugati felét Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök nemzetközileg elismert kormánya tartja hatalmában, és Törökország katonai támogatását élvezi. Haftart Oroszország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek pártfogolja.

Haftarék szóvivője közölte, hogy a hajó 17 fős legénységéből kilenc török állampolgár, és hogy a szállítmányt tartalmazó konténereket még nem vizsgálták át.

Törökország egyelőre nem nyilatkozott a történtekről.

Az egymással szemben álló két líbiai oldal októberben fegyverszüneti megállapodást írt alá, és megegyezett abban, hogy egy év múlva elnök- és parlamenti választást tartanak az országban. Azóta többször tárgyalt a két fél, ám sok még az ellentét. Haftarék hétfőn azzal vádolták meg Törökországot, hogy továbbra is fegyvereket szállít a kormányerőknek.

Rovatok