Index Vakbarát Hírportál

Kiterjedtebb és hosszabb harmadik hullámra számít Dél-Korea

2020. december 10., csütörtök 10:29

Az eddigieknél kiterjedtebb és hosszabb lesz a koronavírus-járvány már zajló harmadik hulláma Dél-Koreában – figyelmeztettek a helyi egészségügyi hatóságok csütörtökön.

Dél-Koreában már második napja a 700-at közelíti az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma. Hétfőtől további 150 szűrőállomást alakítanak ki, és még több tesztet végeznek három héten keresztül Szöulban és környékén, hogy megfékezzék a kórokozó terjedését ebben a sűrűn lakott régiókban, amely a dél-koreai fertőzések melegágyának tekinthető.

Az országban  – emlékeztet az MTI – eddig 40 098 esetet észleltek, és 564 halálesetet kötnek a koronavírus-fertőzés okozta szövődményekhez.

A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a jelenlegi helyzetben a fertőtlenítési kapacitás és az egészségügyi rendszer kezdi elérni a terhelhetőség határát. Szerdán 506 beteget nem tudtak kórházban elhelyezni ágyhiány miatt. Emiatt további rendelőket és klinikákat jelöltek ki a betegek fogadására.

Múlt hét vége óta Szöulban szigorú kijárási tilalom van érvényben, és elrendelték a legtöbb üzlet bezárását két hétre.

Az összejövetelek létszámát 50-ben maximálják, és korlátozzák a résztvevők számát a vallási rendezvényeken és az iskolai tanórákon is. Ezek a korlátozások legalább december végéig hatályban maradnak.

Rovatok