Index Vakbarát Hírportál

Németh: Szólítsák fel őket, hogy ne fenyegessék a magyar közösséget

2020. december 10., csütörtök 17:37 | aznap frissítve

Az Európa Tanácsnak (ET) fel kell szólítania Ukrajnát, tegyen eleget a szervezetben viselt tagságából fakadó kötelezettségeinek és tartózkodjon a magyar közösség ellen irányuló fenyegetésektől – hangsúlyozta Németh Zsolt, az ET magyar delegációjának vezetője csütörtökön az ET parlamenti közgyűlése elnökének küldött levelében.

Az Országgyűlés Sajtóirodája közölte az MTI-vel, hogy Németh Zsolt csütörtökön levelet küldött Rik Daemsnek, az ET parlamenti közgyűlése elnökének. A levélben a fideszes képviselő tájékoztatta a belga politikust az ukrán biztonsági szervek által a magyar kisebbségi intézmények és vezetők ellen a múlt héten végrehajtott, a „szovjet időket idéző rajtaütésekről, amelyek célja a kárpátaljai magyar közösség megfélemlítése”.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) november 30-án házkutatást tartott több kárpátaljai magyar intézménynél, és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének lakásán is.

A házkutatások során – a KMKSZ tájékoztatása szerint – a kelet-ukrajnai zaporizzsjai bíróság egy korábban szeparatizmus vádjával indított büntetőügyre hivatkozó döntése alapján olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul.

A KMKSZ azonban úgy véli, hogy valójában koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásról van szó, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl a kárpátaljai magyarságnak, valamint vezetőinek a megfélemlítése.

Rovatok