Index Vakbarát Hírportál

Forrong Albánia egy gyilkosság miatt, lemondott a belügyminiszter

2020. december 11., péntek 10:38

Lemondott az albán belügyminiszter csütörtökön amiatt, hogy kedd hajnalban a rendőrök agyonlőttek egy 25 éves férfit, aki megszegte a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalmat – írja az MTI.

Úgy döntöttem, hogy véglegesen leköszönök az ország belügyminiszteri posztjáról

– jelentette be közleményében Sander Lleshaj, miután az előző napon Tiranában rendőrök csaptak össze tüntetőkkel, akik a rendőri szervek túlkapása ellen tiltakoztak.

A több száz tiltakozó – semmibe véve a tízfős gyülekezési korlátozást –, többnyire maszk nélkül vett részt a megmozduláson. A dühös tömeg

 kövekkel dobálta a rendőröket, a belügyminisztériumot, a tiranai polgármesteri hivatalt, valamint a főbb kormányzati épületeket.

A tüntetők egy része Edi Rama miniszterelnök lemondását követelte és megpróbált behatolni a belügyminisztériumba, valamint a miniszterelnökségnek helyet adó kormányzati épületbe is. A rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be ellenük.

A tüntetők a kormány épülete előtt álló karácsonyfát is felgyújtották, majd felborították, illetve tönkretették az újévi dekorációt is a belvárosi Szkander bég téren.

A 25 éves Klodian Rashát kedd hajnalban lőtték agyon, azt követően, hogy nem reagált az őt feltartóztatni akaró rendőrök felszólítására. A belügyminiszter korábban azt közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.

(Borítókép: Tüntetés Tiranában. Fotó: Florion Goga / Reuters)

Rovatok