Index Vakbarát Hírportál

Szlovéniában enyhítéseket követelnek

2020. december 13., vasárnap 16:48

Nem javul a járványhelyzet az Szlovéniában, ezért a kormány újabb egy hétre meghosszabbította az üzletek és szolgáltatások zárvatartására vonatkozó rendeletét – közölte a közszolgálati televízió vasárnap.

A kabinet szombaton késő este hozta meg döntését, miután tárgyalt az egészségügyi intézmények vezetőivel és a gazdasági ágazat képviselőivel. 

EGYRE NAGYOBB UGYANIS A NYOMÁS LJUBLJANÁN, HOGY FELOLDJON NÉHÁNY OLYAN, ÜZLETEKRE, SÍKÖZPONTOKRA ÉS SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ KORLÁTOZÁST, AMELYnEK ELHAGYÁSA KEVÉSBÉ KOCKÁZATOS

− írja az MTI.

A vállalkozások képviselői arra kérték szlovén kormányt, hogy enyhítsen a korlátozásokon, legalább azokban a régiókban, ahol jobb a járványhelyzet. Így esélyt kapnának a fodrász- és szépségszalonok, valamint a virág- és ruhaüzletek arra, hogy kinyissanak.

A kormány hajlik arra, hogy a következő napokban fokozatosan enyhítsen az üzletek zárvatartására vonatkozó szigorításokon, az erről szóló tárgyalások pedig vasárnap is folytatódnak

 – mondta Bostjan Gorjup, a Szlovén Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Szlovéniában szerdán 830-cal 96 311-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 22 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2063-ra emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1315-en vannak kórházban, 201-en intenzív osztályon. A hétvégén kevesebb tesztet is végeztek, mint a hétköznapokon, a pozitív tesztek aránya azonban továbbra is magas, 31,3 százalék.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 3363 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 175 886-ot. Az elmúlt napon 78-an haltak bele a betegségbe, a járvány halálos áldozatainak száma így 2640-re emelkedett. Kórházban 2864 beteget ápolnak, közülük 295-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országban bezártak a kávézók, az éttermek, az edzőtermek és a sportközpontok, betiltották a karácsonyi vásárokat, valamint korlátozták az üzletek és a szállodák tevékenységét. Hétfőtől pedig az egész ország területén online oktatásra állnak át a középiskolák.

Rovatok