Index Vakbarát Hírportál

Rekordszámú halálos ítéletet hajtott végre a Trump-kormányzat

2020. december 16., szerda 12:48

Az Egyesült Államok történetében először fordult elő, hogy a szövetségi kormány egy év alatt több halálos ítéletet hajtott végre, mint azok a tagállamok, amelyek még alkalmazzák ezt a büntetést – adta hírül a Halálbüntetési Információs Központ (DPIC).

Tizenhét éves szünet után az idén rendelte el a szövetségi kivégzések újrakezdését Donald Trump hamarosan leköszönő amerikai elnök, tíz halálos ítélet végrehajtásával. DPIC felhívja a figyelmet, hogy ez a szám éves összesítésben magasabb, mint bármely elnökség alatt az 1800-as évek óta.

Az egész országban csökken a halálos ítélek létjogosultságának támogatottsága, illetve egyre kevesebb olyan tagállam van, ahol még végrehajtanak halálos ítéleteket. Idén eddig összesen hét kivégzés történt: három Texasban, valamint egy-egy Alabamában, Georgiában, Missouriban és Tennesseeben, azonban a koronavírus-járvány miatt többet felfüggesztettek. Tavaly összesen huszonkét halálos ítéletet hajtottak végre a szövetségi államok.

A Trump-kormány nem éri be ennyivel, mert még három elítélt kivégzését tervezik, mielőtt január 20-án Joe Biden elkezdi elnökségét.

A halálsoron várók között van egy nő, Lisa Montgomery, akin ha tényleg végrehajtják az ítéletet, akkor hat évtizede ő lesz az első nő, akit a szövetségi kormány kivégeztet.

A Halálbüntetési Információs Központ szerint egyre több államban vált irányzattá a halálbüntetés megszüntetése vagy moratóriuma. Például Colorado államban idén törölték el a halálbüntetés intézményét, 22.-ként a tagállamok sorában. A DPIC jelentése szerint jelenleg harmincnégy olyan állam van az Egyesült Államokban, amely már eltörölte a halálbüntetést, vagy évtizedek óta nem hajtott végre ilyen ítéletet, noha törvényei ezt megengednék. 

Rovatok