Index Vakbarát Hírportál

Macron kicsit lassabb a koronavírustól

2020. december 18., péntek 21:05

A koronavírussal előző nap diagnosztizált Emmanuel Macron pénteken jelezte, hogy jól van, továbbra is „intézi az ország ügyeit”, de a tünetei miatt, ami fáradtság, fejfájás és száraz köhögés, „kissé lassabb” tempóban. 

Megígérte, hogy minden egyes nap beszámol majd a betegsége alakulásáról. 

Macron csütörtök este elhagyta a párizsi Elysée-palotát, és a fővároshoz közeli Versailles-ban, a La Lanterne hivatalos elnöki rezidenciára ment, ahol „elkülönülve dolgozik”, legalább karácsonyig – jelentette az MTI párizsi tudósítója.

A francia elnök egyben arra kérte a franciákat, hogy legyenek elővigyázatosak, mert a járvány ismét erősödik. Felesége, Brigitte Macron, akinek negatív lett a koronavírus-tesztje, az Elysée-palotában maradt.  

Az elnök megerősítette, hogy a hivatala minden olyan kontaktszemélyt felhívott csütörtökön, akivel a tünetek megjelenése előtti 48 órában találkozott, mindenki karanténba vonult, és mindenkit tesztelnek.

A napi esetszám ismét emelkedésnek indult Franciaországban, csütörtökön meghaladta a 18 ezret. A pozitív tesztek aránya viszont tovább csökkent 6,1 százalékra, és a kórházban ápolt súlyos betegek száma is napról napra csökken, jelenleg 2800-an vannak intenzív osztályon.

Rovatok