Index Vakbarát Hírportál

Pásztor István: A vajdasági magyaroknak is „ott kell lenniük a csatában”

2020. december 19., szombat 17:20 | aznap frissítve

Az MTI-nek adott évösszegző interjút Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, amelyben elmondta: az idei év egyszerre volt rendkívüli és átlagos. A politikus az elkövetkező évek kihívásai közt említette a 2022-es magyarországi választásokat is, ahol szerinte a vajdaságiaknak is aktív szerepet kell vállalniuk. 

Pásztor szerint abból a szempontból rendkívüli volt a 2020-as év, hogy a koronavírus-járvány sok mindent felülírt. Másrészről viszont a munka nem állt le, csak más formát öltött, emiatt azt is lehet mondani, hogy megszokott volt az idei esztendő.

A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke kifejtette, hogy idén 

sorozatban jöttek azok a dolgok, amelyekre nem voltunk lelkileg felkészülve.

Visszanézve könnyebb megfogalmazni, hogyan is volt, mit kellett volna tenni, milyen lépések hogyan követték egymást, abban a pillanatban viszont minden váratlan volt, gyorsan kellett dönteni – részletezte. 

Pásztor István emlékeztetett arra, hogy a VMSZ a járvány elején tájékoztató videókat készített, önkéntesei segítségével pedig mindazoknak segített, akik valami miatt az adott pillanatban segítségre szorultak.

Ez nem politikai tartalom és nem politikai feladat, de hogyha az ember azt vallja, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség közösségileg elkötelezett, akkor ennek az a következménye, hogy ez a közösségi elkötelezettség a mindennapokban visszaigazolható kell hogy legyen, mert különben hiteltelen a kijelentés

– fejtette ki.

Azt is elmondta továbbá, hogy a tavaszi teljes kijárási tilalom idején sokkal több munkája lett a pártnak és a tagoknak, mert otthon mindenki igyekezett a legjobb tudása szerint válaszolni az adott pillanatban felmerülő kérdésekre „Ez olyan kihívást és olyan feladatot jelentett, amely mozgásban tartotta az egész szervezetet” – hangsúlyozta. 

Hozzátette továbbá, hogy bár „aggodalmakkal terhes volt ez az egész év, mert az ember nem tudta és ma se tudja, hogy mi fog történni, annyira felemelő is volt, mert az emberek megnyilatkozása, vállalása, segítőkészsége bebizonyította a rátermettségünket”.

Pásztor István szerint ennek az összefogásnak és a közösségi erő megmutatásának is köze lehetett ahhoz, hogy a VMSZ a június 21-i általános választásokon minden szinten megduplázta a képviselői számát. Mint mondta: a közösségi összefogás, a politika ereje még friss élmény volt a választások idején, így könnyebb volt elmondani az embereknek, miért is fontos, hogy a továbbiakban is erős érdekképviselete legyen a magyarságnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek.

Ez az igazság pillanata volt. Világossá vált, hogy ki kicsoda, kinek milyen lehetőségei vannak, ki mennyire gondolja komolyan azt, amit mond, és kinek van ereje ahhoz, hogy az ígéreteket meg is valósítsa

– húzta alá.

A politikus szerint az emberek konkrét helyzetekben tapasztalhatták meg a VMSZ erejét, és ezért támogatták a választáson a legnagyobb vajdasági magyar pártot, amely így soha korábban nem látott számú politikust tudott bejuttatni az önkormányzati, a vajdasági tartományi és az országos politikába.

Az elkövetkező évekről beszélve elmondta, hogy a 2022-es év azért lesz fontos, mert öt választás is lesz Szerbiában abban az évben.  

2022 TAVASZÁN ugyanis elnökVÁLASZTÁS LESZ, AMellyeL EGY IDŐBEn várhatóan elŐREHOZOTT PARLAMENTI VÁLASZTÁST IS TARTANAK, továbbá UGYANARRA A NAPRA TESZIK A BELGRÁDI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS IDŐPONTJÁT IS.

Emellett a magyarországi parlamenti választások is érintik a Szerbiában élő magyar állampolgárokat, valamint nemzeti tanácsi választás is várható 2022-ben.

„A nemzeti tanácsi választás különösen fontos azért, hogy folytatni tudjuk azt az építkezést, amelyet három cikluson keresztül a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül csináltunk” – mondta el az utóbbiról Pásztor István.

A magyarországi parlamenti választásokról pedig azt mondta, hogy a vajdasági magyarságon is múlik az, hogy folytatódhat-e az utóbbi évek „nemzetpolitikai építkezése”. 

Nem mi döntjük el ennek a csatának a végkifejletét, de azt gondolom, hogy a csatában ott kell hogy legyünk, és a magunk részét oda kell tennünk 

– szögezte le a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Rovatok