Index Vakbarát Hírportál

Kék alsónadrág buktatta le Alekszej Navalnij merénylőit

2020. december 21., hétfő 19:15

A Bellingcat közölte egy telefonbeszélgetés leiratát, amit a novicsokkal megmérgezett Alekszej Navalnij folytatott az ellene elkövetett titkosszolgálati akció egyik résztvevőjével, Konsztantyin Kudrjavcevvel. 

Navalnij úgy változtatta meg a hívóazonosítóját, hogy Kudrjavcevnek úgy tűnjön, hogy a Szövetségi Biztonsági zolgálat (FSZB) által gyakran használt számról telefonál. Ezután az Orosz Biztonsági Tanács elnöke segédjének adta ki magát, és arról érdeklődött, hogy egészen pontosan miért hiúsult meg a merénylet. Kudrjavcev bedőlt a trükknek, és 49 percen keresztül beszélt Navalnijjal

Kudrjavcev elmondta, hogy a tomszki merénylethez nem volt köze, de Omszkban a nyomok eltüntetésében részt vett. Azokat a kollégáit is megnevezte, akik végrehajtották a tomszki akciót, és elárult olyan részleteket, amit csak a résztvevők ismerhettek, a beszélgetés ugyanis a tényfeltáró nyomozás eredményeinek ismertetése előtt készült.

A beszélgetésből egyértelműen kiderül, hogy a tomszki mérgezéskor egy Sztaniszlav Maksakov nevű férfi volt az osztag parancsnoka, Alekszej Alekszandrov és Ivan Oszipov pedig a végrehajtó. 

Nem csupán megfélemlítésről volt szó, a cél Alekszej Navalnij megölése volt,

amin egyébként már régóta dolgoztak, nem először akarták meggyilkolni.

Az ügynök azt is elmondta, hogy az FSZB összehangolt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megtisztítsa a testét, ruháit és személyes tárgyait a méreganyag maradványaitól. Arról is beszélt, hogy a novicsokot Alekszej Navalnij alsónadrágján a lágyék körüli területre vitték fel. Ekkor az ellenzéki politikus cselből rákérdezett, hogy a szürke alsónadrág volt-e az, amire azt a választ kapta, hogy az FSZB-s emlékei szerint a kék alsónadrág volt az, és tényleg kék alsónadrág volt rajta, amikor kórházba vitték.

Rovatok