Index Vakbarát Hírportál

Miközben az emberek az új koronavírus-variáns miatt aggódnak, megjelent egy még újabb

2020. december 23., szerda 19:14

Egy brit professzor, Neil Ferguson szerint majdhogynem biztosra vehető, hogy a Nagy-Britanniában megjelent új koronavírus-variáns már a legtöbb európai országba bejutott. A szigetországban szerda délután viszont egy újabb, Dél-Afrikából származó koronavírus-variánst fedeztek fel.

Szinte biztos vagyok abban, hogy az új variáns már a legtöbb – ha nem az összes –  európai országban megtalálható

mondta az Imperial College London professzora a brit alsóház (House of Commons) Tudományos és Technológiai Bizottságának meghallgatásán. 

Hozzátette: azt már most tudni lehet, hogy Dániában megjelent az új variáns, azonban az elkövetkező napokban – vélhetően – más országban is azonosítani fogják azt. 

Kifejtette továbbá azt is, hogy bár a brit egészségügyi hatóságok már régóta vizsgálják a koronavírus e mutációját, még mindig nem tudják biztosan megmondani azt, hogy tényleg Nagy-Britanniában jelent-e meg, vagy csak ott észlelték először. 

Még egy új variáns van azóta a briteknél

Matt Hancock egészségügyi miniszter ma délután sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta, hogy egy újabb koronavírus-mutáció fedeztek fel.

Ez az új variáns a Dél-Afrikai Köztársaságból érkezett Nagy-Britanniába, ahol már legalább két embert megfertőzött.

A miniszter „meglehetősen aggasztó"-nak nevezte az új mutáció megjelenését, ugyanis ez – a jelek szerint – még az előző variánsoknál is gyorsabban tud terjedni. 

A britek az új mutáció terjedését most azáltal próbálják megakadályozni, hogy korlátozták a beutazást Dél Afrikából, valamint elrendelték, hogy mindenki, aki az utóbbi két hétben Dél-Afrikában járt – vagy akár csak szoros kapcsolatban állt ilyen személlyel – haladéktalanul vonuljon karanténba.    

A britek egyébként azért képesek megtalálni ezeket az új variánsokat, mert a genomszekvenálás terén csúcstechnológiával rendelkeznek és fejlettebbek a legtöbb országnál. 

így Könnyen lehet, hogy sajnos e variánsok, vagy más mutációk már máshol is megjelentek, csak még nem tudunk erről. 

Rovatok