Index Vakbarát Hírportál

Nem éjfélkor és nem egy időben kezdődnek éjféli misék

2020. december 24., csütörtök 16:15

A keresztények egyik legnagyobb ünnepe Jézus születéséhez kapcsolódik. De csak több mint háromszáz évvel később kezdték ünnepelni Betlehemben. Rómában pedig csak a 430-as évektől, miután a szentként tisztelt jászol fadarabjait az örök városba vitték és Sixtus pápa megépítette Santa Maria Maggiore templomot, ahol bevezette az éjféli mise, az első karácsonyi szentmise és virrasztás (vigília) szertartását.

Foglalt volt már december 25.

Eredetileg a december 24-ről 25-re átfordító éjféli időpontnak mint a nap legsötétebb és legtitokzatosabb pillanatának volt jelentősége. Ekkorra sűrűsödik össze az advent minden várakozása. A december 25-i születési dátum pedig az év legsötétebb napjához kötődött, amit a legtöbb nép már jóval a kereszténység előtt számontartott és megünnepelt valamilyen formában. A téli napforduló nem a sötétséget, hanem valaminek a végét és az új kezdetét is szimbolizálja. Ugyan nem esik egybe a december 21-i tényleges napfordulóval, ám a pontos naptárak előtti időkben ennyi slendriánság belefért.

Esélyes volt egy másik fényhozó is

Ezt a napot a legyőzhetetlen Nap (sol invictus) születésnapjaként ünnepelték az ókori Rómában Aurelianus császár (270–275) rendeletére. Annyira komolyan vették, hogy a rá következő császárok még a cirkuszi játékokat is megtiltották. Pedig azokhoz nagyon ragaszkodtak. Az imádott Solt akkoriban a kereszténység és Jézus legnagyobb vetélytársával, a közel-keletről érkező Mithrasz istenséggel azonosították, akinek kultusza abban az időben olyan gyorsan terjedt birodalomszerte, hogy komoly esélye volt arra, hogy világvallássá váljon.

A SOK HASONLÓSÁG MELLETT MITHRASZ IS DECEMBER 25-ÉN SZÜLETETT EGY SZŰZTŐL A HAGYOMÁNY SZERINT.

Jézus születésének december 25-i napját a niceai zsinaton döntötték el a IV. század közepén. A fényünnep jelleg megmaradt, az új tartalom szimbolikus magyarázata szerint ez a nap Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak a születésnapja. Mivel a szentírások nem írnak pontos dátumról, sok vita zajlott Jézus születésének pontos idejéről. A döntés két problémát is kezelt: egyrészt lezárultak a születésnap körül támadt viták, másrészt egy fontos ünnepet telepített a versenytárs Mithrasz-vallás szent napjára, és lényegében integrálta azt. Jézust könnyen lehetett a napisten helyébe állítani, hiszen ő maga az „igazság Napja”, a „világ világossága”.

Nem éjfélkor és nem egy időben

Először keleten, például Új-Zélandon 11, vagy Sidney-ben 9 órával előbb megszületik a Kisjézus. Legeslegelőbb pedig a csendes-óceáni Kribati (12 óra előny) 33 korallszigetén. Az egyiket úgy hívják, hogy Karácsony-sziget. Itt kezdődik legelőször az új év is a Földön, és ha annyira szeretnénk,

egy mozdulattal napot ugorhatnánk, mivel itt halad át a dátumvonal.

A dátumválasztótól keletre az egy nappal korábbi dátum érvényes, míg tőle nyugatra már egy nappal előbbre járnánk (a másik dátumhoz képest).

De még éjfélig sem kell várni. Már 2009 óta a december 24-i szertartást minden évben este fél tíztől mutatták be a kereszténység fő templomában, a vatikáni Szent Péter-bazilikában. Most a járványhelyzetben további két órával előbbre hozták az ottani este tíztől érvényes kijárási tilalom miatt. És legfeljebb száz hívőt engednek be a világ legnagyobb templomába, őket is csak előzetes foglalással.

A Szent István Bazilikába 23:00-órától lehet belépni. De csak korlátozott (500 fős) létszámban

(Borítókép: Éjféli mise Saint Martin de Mondaye-ban 2018. december 24-én. Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary)

Rovatok