Index Vakbarát Hírportál

Már csaknem 900 ezer maszkot vitt el Kárpátaljára az Ökumenikus Segélyszervezet

2020. december 25., péntek 10:09

Anatolij Poloszkov, Kárpátalja új kormányzója köszönetet mondott a magyar kormány segítségéért, amelyet az  Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül kapott Kárpátalja. A segélyszervezet vezetőjével, Lehet Lászlóval az ungvári közigazgatási hivatalban folytatott megbeszélésen hangsúlyozták a koronavírus elleni küzdelemben való együttműködés és  a humanitárius tevékenység fontosságát.

A két fél között májusban aláírt együttműködési megállapodást követően a szervezet segítő tevékenysége Kárpátalján minden korábbinál szorosabb és gördülékenyebb együttműködésben valósulhatott meg: az elmúlt hónapokban a segélyszervezet több alkalommal juttatott el nagy értékű védőeszköz-szállítmányt ukrajnai egészségügyi és szociális intézményeknek, kórházaknak és rászoruló családoknak.

jelent. Továbbá az Ökumenikus Segélyszervezet juttatta el Kárpátaljára Magyarország kormányának 50 darab lélegeztetőgépből álló adományát is. A segélyprogramok ugyanis a Külgazdasági és Külügyminisztérium valamint a Hungary Helps Ügynökség támogatásával valósultak meg.

Rovatok