Index Vakbarát Hírportál

Putyin: Oroszország lakói megállták helyüket, ahogy egységes néphez illik

2020. december 31., csütörtök 20:41

Az orosz nemzet összetartását és az orvosok, illetve egészségügyi dolgozók erőfeszítéseit emelte ki a koronavírus-járvány elleni küzdelemben Vlagyimir Putyin orosz elnök újévi beszédében, amelyet elsőként Oroszország távol-keleti felében sugároztak a televíziók. Az államfő azt mondta:

Nehéz volt a 2020-as év, de az ország lakói becsülettel megállták helyüket, ahogy egy egységes néphez illik.

Úgy fogalmazott, hogy tavaly szilveszterkor mindenki kedvező változásokat remélt életében, senki sem számított arra, mekkora megpróbáltatásokon kell mindenkinek átesnie. Mostanra pedig úgy tűnik, hogy az óesztendő többévnyi gondot sűrített magába, komoly anyagi nehézségekkel, aggodalmakkal, és egyesek számára hozzátartozóik, illetve szeretteik elvesztésével is járt – tette hozzá.

Ezt az évet együtt, becsülettel vészeltük át, ahogy az egy olyan egységes néphez illik, amely tiszteletben tartja ősei hagyományait. Ezek az értékek: tettrekészség, a segítőkészség és a könyörületesség – szívünkben, bensőnkben és tetteinkben

− hangsúlyozta Putyin. Az orosz elnök kijelentette, hogy a koronavírus megváltoztatta, felforgatta mindennapi életünket, de a vészhelyzetek és a megpróbáltatások elmúlnak, ahogy az mindig is lenni szokott.

A kórházakban ápolt betegekhez is szólt, mielőbbi gyógyulást kívánt nekik. Elmondta, hogy a járványt még nem sikerült teljesen megfékezni, de a küzdelem egy percre sem szünetel. Hozzátette, hogy az orvosok, ápolók és mentősök továbbra sem kímélik erejüket, sokan közülük szilveszterkor is szolgálatban vannak, akárcsak a katasztrófavédelmi hatóságok, illetve a világ válságövezeteiben szolgálatot teljesítő orosz katonák.

Rovatok