Index Vakbarát Hírportál

Lefoglaltak egy dél-koreai tankert, szennyező anyagok szivárogtak belőle

2021. január 4., hétfő 14:39 | aznap frissítve

Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy dél-koreai tankert a Hormuzi-szorosban, mert szennyező anyagok szivárogtak belőle – írja az MTI a Farsz iráni hírügynökség hétfői tájékoztatására hivatkozva.

A 7200 tonna etanolt szállító HANKUK CHEMI nevű tanker szennyezte a Perzsa-öböl vizét, ezért lefoglalták és Bandar-Abbász iráni kikötőbe kísérték a hajót.

A Tasznim állami hírügynökség szerint a hajó dél-koreai, indonéz, vietnámi, illetve mianmari állampolgárságú legénységét őrizetbe vették. A közlésből nem derült ki, hogy hány matróz került az iráni hatóságok kezére, illetve az sem, hogy hol tartják őket fogva. A Forradalmi Gárda egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A Reuters arról ír, hogy az incidens a Teherán és Szöul közötti feszültség kiéleződése közepette történt, mivel dél-koreai bankok befagyasztottak iráni pénzeszközöket az amerikai szankciók hatására. Mindez ráadásul a dél-koreai külügyminiszter-helyettes napokban várható teheráni látogatása előtt történt. Az iráni külügyminisztérium közlése szerint a találkozón mindenekelőtt 

a dél-koreai bankszámlákon befagyasztott hétmilliárd dollár zárlatának feloldásáról lesz szó.

Irán és a nyugati országok, különösen, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között kialakult feszültség veszélyezteti a hajózás biztonságát a Perzsa (Arab)-öbölben és az öböl egyetlen vízi kijáratánál, a Hormuzi-szorosban, ahol a világ olajszállítmányainak ötöde halad át. Az Egyesült Királyság 2019-ben két hadihajót küldött a térségbe, mert iráni erők lefoglaltak egy brit tankert. Az utóbbi időben több támadás is történt a fontos hajózási útvonalon. Washington Iránt vádolja a térségben kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadásokkal, amit Teherán tagad.

Rovatok