Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsong Un: Nem teljesültek az előző ötéves terv célkitűzései

2021. január 6., szerda 06:10

Szinte egyik szektorban sem teljesültek az előző ötéves gazdasági terv célkitűzései Észak-Koreában - jelentette ki az országot vezető Kim Dzsong Un szerdán a kormányzó Koreai Munkapárt kongresszusának megnyitásakor.

Nyitó beszédében – írja az MTI – a diktátor Észak-Korea önellátási képességének megerősítésére szólított fel, ami szerinte segíthetne leküzdeni a fejlődést akadályozó belső és külső kihívásokat. Bár az előző ötéves tervnek már tavaly teljesülnie kellett volna, az eredmények „iszonyatosan” elmaradtak a célkitűzésektől csaknem minden ágazatban – mondta.

Kim Dzsong Un kitért az országban hivatalosan nem létező koronavírus-járványra is, és méltatta az észak-koreai óvintézkedéseket. A mostani ülésen új ötéves tervet készülnek elfogadni, az új körülményekhez igazítva a gazdasági és pártpolitikai stratégiát.

A több napig tartó rendezvényen hírügynökségi beszámolók szerint mintegy hétezren vesznek részt. Legutóbb ilyen kongresszust négy éve tartottak, azt 36 év után először rendezték meg. Akkor a Kim Dzsong Un által elővezetett ötéves tervben kilátásba helyezték az energiaellátás javítását, az ipari és a mezőgazdasági termelés növelését.

Rovatok