Index Vakbarát Hírportál

Nagy többséggel nyert Szadir Zsaparov a kirgiz elnökválasztáson

2021. január 10., vasárnap 22:39

A nacionalista Szadir Zsaparov nyert nagy többséggel a vasárnapi kirgiz elnökválasztáson, amelyet a tavaly őszi zavargások, a kormány összeomlása miatt írtak ki.

A választási bizottság által közölt előzetes eredmények szerint az 51 éves politikus

a szavazatok csaknem 80 százalékát söpörte be

a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban, így második fordulóra nem lesz szükség. A második helyezett

Adahan Madumarovra, az Egységes Kirgizisztán vezetőjére a választók 6 százalék voksolt.

Ugyancsak 80 százalék körüli arányban támogatták a választók az elnöknek a parlament rovására szélesebb jogköröket biztosító alkotmánymódosítást.

A részvételi arány 38 százalékos volt.

Zsaparovot a korábbi politikai válságok idején elkövetett túszejtés miatt tizenegy és fél évi elzárásra ítélték, október elején hívei szabadították ki a börtönből. Ezt követően ügyvivőként előbb kormány-, majd államfőnek nevezték ki.

Az új elnök, aki egyesek szerint valójában elődje, a lemondott Szooronbaj Dzsejenbekov embere, nacionalista retorikája ellenére többször hangsúlyozta, hogy szoros kapcsolatot kíván fenntartani a szerinte „stratégiai partnernek” számító Oroszországgal.

Kirgizisztán káoszba sodródott az októberben tartott parlamenti választás után, amelyen az államfőhöz közeli pártok kerültek be a törvényhozásba, míg a magas parlamenti küszöböt több kisebb ellenzéki párt nem tudta „megugrani”. Tömeges tüntetések kezdődtek a fővárosban, Biskekben és más nagyvárosokban is, a tiltakozók megszálltak kormányzati épületeket. Ezek hatására a központi választási bizottság érvénytelenítette a választási eredményeket.

Rovatok