Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai vezérkar rendkívüli nyilatkozatban ítélte el a capitoliumi erőszakot

2021. január 13., szerda 08:12

Rendkívülinek mondható nyilatkozatban ítélték el magas rangú amerikai katonai vezetők kedden, hogy Donald Trump amerikai elnök hívei a múlt héten garázdálkodtak a washingtoni kongresszus épületében.

Olyan cselekmények tanúi lehettünk a Capitolium épületében, amelyek összeegyeztethetetlenek a jogállamisággal. A szólás- és gyülekezési szabadság nem ad jogot bárkinek az erőszakra, uszításra és lázadásra

– áll az amerikai vezérkari főnököknek a hadsereg állományához intézett körüzenetében.

A nyilatkozat egyben megerősítette Joe Biden megválasztott elnök győzelmét, és hangsúlyozta: a hadsereg elkötelezett „a polgári vezetés törvényes utasításai” teljesítése mellett.

A dokumentum ugyanakkor nem említi Donald Trumpot, akinek több száz híve január 6-án este megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint eddig 160 esetben indított vizsgálatot a történtek miatt. Michael Sherwin, Washington D. C. szövetségi főügyésze szerint hetven vádemelés történt, de hozzátette: arra számít, hogy ez a szám több százra fog emelkedni.

Rovatok