Index Vakbarát Hírportál

Belgiumban március 1-ig érvényben maradnak a rendkívüli intézkedések

2021. január 13., szerda 13:31

A koronavírus terjedésének visszaszorítását célzó, november elején bevezetett intézkedések a korábban bejelentett január 15. helyett március 1-ig érvényben maradnak Belgiumban – közölte Alexander De Croo belga miniszterelnök tájékoztatását ismertetve a helyi sajtó szerdán.

Az MTI beszámolója szerint Alexander De Croo elmondta, a rendelet megerősíti a rendkívüli intézkedések felülvizsgálatáért felelős konzultációs bizottság pénteki döntését, mely szerint

még korai lenne könnyíteni az intézkedéseken. ahol csak lehetséges, kötelező marad a távmunka, és Ennek betartását szigorúbban fogják ellenőrizni.

A nem alapvető kül- és belföldi utazás továbbra sem ajánlott. A nem elengedhetetlen utazások utáni karantén- és koronavírus-tesztkötelezettséget többször s szigorúbban ellenőrzik majd. A hatályos utazási szabályok várhatóan a farsangi ünnepek után is érvényben maradnak. Ez indokolja a rendkívüli intézkedések március elejéig tartó meghosszabbítását – tette hozzá a belga miniszterelnök.

Annelies Verlinden belga belügyminiszter azt mondta, hogy

az intézkedések meghosszabbításáról azért nem szivárogtak ki hírek, hogy „ne okozzanak zavart” a lakosság körében.

Azt is közölte, hogy a konzultációs bizottság a korábban meghirdetett időpontban, január 22-én ülésezik. Amennyiben a helyzetfelmérés eredménye megengedi, a szabályok alkalmazkodhatnak a megváltozott körülményekhez. Magyarázata szerint az intézkedések érvényességének meghosszabbítása nem jelenti azt, hogy március elseje előtt nem lehet enyhíteni a szabályokon. A konzultációs bizottság január végi döntéséről új királyi rendeletet tesznek majd közzé – tette hozzá a belga belügyminiszter.

Rovatok