Index Vakbarát Hírportál

Veterán diplomaták térnek vissza a washingtoni külügyminisztériumba

2021. január 16., szombat 19:26

Joe Biden hivatalba lépésével az Obama-kormány több veterán diplomatája visszatér az amerikai külügyminisztériumba – derült ki a megválasztott elnök szombati bejelentéséből.

Az Antony Blinken vezette külügyminisztérium második embere külügyminiszter-helyettesként Wendy Sherman lesz, neki kulcsszerepe volt az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokon, amelyeken a 2015-ben kötött, hathatalmi megállapodást készítették elő – írja az MTI. A külügyminisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára

Victoria Nuland lesz, aki az Obama-kormányzat idején külügyi szóvivőként, majd a minisztérium Európáért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, előzőleg pedig a Bush-kormányzat idején volt NATO-nagykövet.

A polgári védelemért, demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkári posztra Uzra Zeyát jelölte Joe Biden, aki 2018-ban mondott fel a külügyminisztériumban, arra hivatkozva, hogy a Trump-kormány rasszista és szexista megfontolásokat érvényesít a külügyminisztériumi és nagykövetségi kinevezéseknél. Biden kijelölt külügyminiszterét, Antony Blinkent kedden hallgatja meg a szenátus külügyi bizottsága.

Rovatok