Index Vakbarát Hírportál

Moszkva a jogrend tiszteletben tartására szólította fel Navalnij támogatóit

2021. január 18., hétfő 11:29 | aznap frissítve

A Nyugat saját belső gondjairól próbálja meg elterelni a figyelmet – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter moszkvai évértékelő nemzetközi sajtótájékoztatóján, miközben megkezdődött Navalnij ügyének tárgyalása.

Láttuk, hogy tegnap hogyan kapaszkodtak bele a Navalnij Oroszországba való visszatéréséről szóló hírbe. Érződik, hogy milyen örömmel készültek az egy kaptafára készült kommentárok. Örömmel, mert a jelek szerint a nyugati politikusok úgy gondolják, hogy ezzel el tudják terelni a figyelmet arról a mélységes válságról, amelybe a fejlődés liberális modellje került

− emelte ki a külügyminiszter, aki szerint Oroszországnak semmi jogalapja nincs, hogy büntetőeljárást indítson Navalnij állítólagos mérgezési kísérletének ügyében. Szerinte Moszkvának semmilyen bizonyíték nincs a kezében, továbbá kifogásolta azt is, hogy az orosz vezetés bírálói hasonlóképpen nem bizonyították be a Szkripal-ügyben és a malajziai légitársaság gépének Kelet-Ukrajna fölötti lelövésének kérdésében megfogalmazott vádjaikat.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az orosz jogrend és a nemzetközi jog tiszteletben tartására szólította fel Alekszij Navalnij ellenzéki politikus őrizetbe vételének külföldi bírálóit.

Zaharova reagált Jake Sullivan, a héten hivatalba lépő amerikai elnök, Joe Biden leendő nemzetbiztonsági tanácsadójának Twitter-bejegyzésére, amelyben Navalnij szabadon bocsátását és az ellene elkövetett merénylet elkövetőinek felelősségre vonását sürgette.

Azt akarom mondani Sullivan úrnak és más külföldi szereplőknek, akik előre bekészített kommentárokat tesznek közzé, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi jogot, ne avatkozzanak be szuverén államok jogrendjébe, és foglalkozzanak a saját országuk problémáival

− írta Zaharova a Facebookon.

Navalnijt vasárnap este vették őrizetbe, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi kezelést kapott, miután augusztusban több nyugati laboratórium megállapítása szerint Oroszországban megmérgezték. A Kreml tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez.

A 44 éves ellenzéki politikus a Seremetyjevo és Moszkva közötti Himki város egyik rendőrparancsnokságán töltötte az éjszakát.

Navalnij ellen az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) kezdeményezése alapján december 29. óta elfogatóparancs volt érvényben Oroszországban. A FSZIN vasárnap este közölte, hogy a politikus a bíróság ítéletéig őrizetben marad.

Navalnij letartóztatásáról Dmitrij Gudkov ellenzéki politikus nyilatkozott a Jelen Idő nevű orosz hírportálnak. Szerinte még korai az ügyről következtetéseket levonni, és a hatóságoknak két napjuk van rá, hogy eldöntsék, hogyan alakuljon a politikai helyzet Oroszországban.

Vagy többé-kevésbé »könnyű« forgatókönyvet fog követni, vagy nagyon kemény lesz, és előbb-utóbb ennek a rendszernek az összeomlásával végződik

− mondta a politikus, aki szerint Alekszij Navalnij érkezése nagyban befolyásolja a közhangulatot. Mint mondta, a társadalom „polgári kómában” van, de előbb-utóbb fel fog ébredni belőle. Gudkov szerint Putyin le van maradva, ugyanis

megszokta, hogy a televízió és a nyomtatott újságok korában él, de ez az idő visszavonhatatlanul elmúlt.

Nyomatékosította, hogy nincs szüksége az embereknek tévére és a hatóságok engedélyére az információk fogadásához. Szerinte Navalnij nem indul majd a következő választásokon, de ez nem akadályozza meg abban, hogy ő legyen a legnépszerűbb politikus, hiszen már világszerte ismerik a nevét.

Rovatok