Index Vakbarát Hírportál

Soha ennyien nem haltak meg a koronavírus-fertőzés miatt Portugáliában

2021. január 18., hétfő 18:06

Rekordot döntött csütörtökön Portugáliában a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak napi száma.

Az országban csütörtökön 167 halálesetet jelentettek a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben, miközben jelentősen nőtt a fertőzéssel kórházban kezeltek száma is.

A portugál Egészségügyi Főigazgatóság (DGS) legutóbbi jelentése szerint ez már a 11. egymást követő nap, amikor a halálos áldozatok napi száma meghaladja a 100-at – amelyet soha nem ért el az első két hullám során –, és nagyobb az előző, szombati rekordnál, amikor is 166 halálesetet jelentettek be.

Portugáliában 6702 újabb, igazolt koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel. Az EFE spanyol hírügynökség ezzel kapcsolatban azonban megjegyzi, hogy az országban hétvégenként kevesebb tesztet végeznek, így hétfőnként általában kevesebb számot közölnek. Az előző hétfőn 5604 újabb koronavírus-fertőzöttről számoltak be.

A mintegy 10 millió lakosú Portugáliában március óta 556 503 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzésből eredő 9028 halálesetet regisztráltak, az úgynevezett aktív fertőzöttek száma több mint 135 ezer.

A teljesítőképességük határához közelítő kórházakban szintén romlott a helyzet:

5165 embert ápolnak koronavírus-fertőzés miatt, 664-et intenzív osztályokon.

A kórházban kezeltek száma az év eleje óta nem csökkent, az elmúlt csaknem 18 napban több mint 80 százalékkal nőtt a kórházban kezeltek száma.

Marta Temido portugál egészségügyi miniszter vasárnap egy kórházban tett látogatást követően figyelmeztetett: az egészségügy rendkívüli, túlterhelt helyzetben van, teljesítőképességének határához közelít.

A portugál kormány hétfőre rendkívüli minisztertanácsi ülést hívott össze, megvitatandó a múlt pénteken életbe lépő, sikerességét illetően kétséges vesztegzárat, miután a hétvégén olyan felvételek láttak napvilágot, amelyek szerint a járványhelyzet ellenére sokan tartózkodtak az utcákon.

Norvégiában hétfőn Erna Solberg miniszterelnök közölte a parlamenttel, hogy kiterjesztik az alkoholárusításra vonatkozó tilalmat a járvány elleni harc jegyében. A kormányfő a fertőzöttségi mutatókra hivatkozott indoklásként a január 4-én bevezetett tilalom meghosszabbítására a jövő hétig, amikor is a kormány felülvizsgálja az intézkedéseket.

A skandináv országba utazóknak vagy a határnál kell teszteltetniük magukat, vagy érkezésüket követően 24 órán belül tesztet kell csináltatniuk. Kivételt képez ez alól a déli, Svédországgal közös határ mentén található Svinesund határátkelő, ahol előkészületek zajlanak.

A norvég állampolgároknak azt tanácsolják, hogy továbbra is legfeljebb öt emberre korlátozzák érintkezésüket háztartásukon kívül, s ha lehet, inkább házon kívül találkozzanak.

Bár Norvégiában viszonylag alacsonyak a fertőzöttségi számok számos más európai országhoz képest, a helyzet gyorsan változhat – figyelmeztetett Solberg.

A miniszterelnök szerint a kormány akár kijárási tilalmat is bevezethet a helyzet elfajulása esetén.

A norvég kormány mindeközben közölte azt is, hogy enyhít bizonyos korlátozásokon a gyerekek és fiatalok esetében, lehetővé téve a sport- és szabadidős tevékenységeket, bel- és kültéren egyaránt.

Az 5,3 millió lakosú Norvégiában eddig körülbelül 58 ezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzésből eredő 517 halálesetet jegyeztek fel.

Rovatok