Index Vakbarát Hírportál

Alkotmányba emelhetik a gyermekek jogait Németországban

2021. január 21., csütörtök 10:23

A német szövetségi kormány az alaptörvényben rögzítené a gyermekek jogait. A több évig folytatott társadalmi konzultáció után a szerdai kormányülésen elfogadott, és a törvényhozás elé terjesztett javaslat szerint ki kell egészíteni az alaptörvény hatodik cikkelyét, amely a  házasság és a család intézményének, illetve a gyermekek és az anyák védelméről szól − írja az MTI.

A kiegészítés kiindulópontja a gyermekek jogairól szóló 1990-es nemzetközi egyezmény, amely az alapvető emberi jogok közé sorolja a gyermekek jogait.

AZ ALAPTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁVAL ALKOTMÁNYOS RANGRA KELL EMELNI, HOGY MINDEN GYERMEKNEK JOGA VAN ÖNÁLLÓ SZEMÉLYISÉGE KIFEJLESZTÉSÉHEZ, ÉS EZT A JOGOT TISZTELNI ÉS VÉDENI KELL.

Rögzíteni kell azt is, hogy tekintettel kell lenni a gyermekek érdekeire, és biztosítani kell, hogy meghallgassák, mérlegeljék véleményüket az őket érintő ügyekben. Tartalmazza továbbá, hogy a gyermekek jogai nem érintik a gyermekek gondozására, nevelésére és képviseletére vonatkozó szülői felel ügyeleti jogot. A módosító javaslat a kormánypártok kölcsönös engedményeken alapuló megegyezését tartalmazza. Parlamenti elfogadása kétséges, mert az alaptörvény módosításához kétharmados többség szükséges, így a kormánypártok ellenzéki támogatásra szorulnak – írják. 

Rovatok